Matektanárnak állt a Honvéd csapatkapitánya

Nagyon hiányoznak neki a meccsek.

Forrás: honvedfc.hu

Djordje Kamber simán teljesítette a Nagy Gergő által bemutatott gyakorlatokat, majd bemutatta egy videóban a sport melletti másik életét is. Gyermekeivel otthon tanul közösen, ami nagyobb kihívás, mint az edzések teljesítése. Ezt mondta el az otthoni tanulásról:

„Matek, szerb és a magyar nyelv, van feladatunk bőven, minden nap tanulunk a gyerekekkel, videón keresztül megkaptuk a segítséget hozzá, de nekünk szülőknek kell végigvenni az anyagot velük, a tanulás után gyakorlatilag olyan az edzés, mint a torta tetején az eper. Tegnap öt órát is tartottunk a gyerekeknek, a matek jól megy, a szerb nyelv is, a magyarnál meg nekem is hasznos, hogy foglalkozom vele, főleg a nyelvtant illetően.”

Az otthoni edzések mellett a futás sem marad ki a csapatkapitány programjából, majd ha végzett az edzéssel és a gyerekek is az iskolával, akkor közösen focizik a fiával, míg a lánya közös videózás segítségével vett részt a balettóráján.

Így folytatta Kamber:

„Többen mondják, hogy sokat ülnek a tv előtt, vagy hogy unalmasak a napok, nálunk szó sincs ilyesmiről. Először gyerekként éltem ét, a boszniai háború idején, akkor megszakításokkal, de összesen három és fél évig tartott a nehéz időszak, majd 1999-ben jött Szerbia NATO-bombázása, ami három hónapig tartott. Ott a lakásból kimehettünk, de bármikor jöhettek a repülőgépek. A háborús helyzethez képest a mostani a legkönnyebb karantén, az első kettő sokkal veszélyesebb, és abban az időszakban megtanultam, hogy kell foglalkoznunk egymással, odafigyelni a másikra, a gyerekekre.”

Folyamatosan tartja a kapcsolatot a csapattársaival, mindenki tisztában van a helyzetnek a súlyával. Ha bárkinek segítségre van szüksége, bátran fordulhatnak Kamberhez. Így zárta a mondanivalóját:

„Nagyon hiányoznak a meccsek, a mozgás, a csapat, de tudjuk, hogy ez a helyzet, most ezzel jár, meg kell próbálni az erőnlétet a lehető legjobban megtartani és fejben is erősnek kell maradnunk.”

Legfrissebb híreink