nb1.hu

Másfél évet nem játszott, a Honvéd leigazolta

Szerintük 20, az adatbank szerint 13 meccset játszott.

 

A honvedfc.hu közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

"Eke Uzoma, Holdampf Gergő és Fousseni Bamba után Batik Bence is a Honvédnál folytatja pályafutását. A 24 esztendős, belső védőként bevethető futballista a Ferencvárosi Torna Clubtól érkezik a Honvédhoz. Batik Bence Szegeden a Tisza Volánban kezdte a pályafutását, majd a szombathelyi Illés Akadémia, a Hódmezővásárhely, a Kistelek és a Kiskundorozsma játékosa volt, aztán 2012 telén az FTC szerződtette az akkor még csak 19 éves futballistát, aki a 2013–2014-es szezonban az MTK kölcsönjátékosa volt, 21 bajnokin szerepelt. A védő a 2014–2015-ös szezon végén térdsérülést szenvedett, amely miatt másfél évet kellett kihagynia, felépülése után a legutóbbi idényben 20 bajnokin lépett pályára a zöld-fehéreknél, ezzel is bizonyítva, hogy a sérülés már a múlté.

Batik Bencét üdvözöljük a Honvédnál és sok sikert kívánunk neki új klubjában!"

 

Az nb1.hu az alábbi érdekességre bukkant a HLSZ adatbankjában:

Ezek alapján Batik nem 20 bajnokit játszott az előző idényben – mint ahogy azt a Honvéd állítja -, hanem 13-at. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC