nb1.hu

Marco Rossinak üzent a klubot váltó magyar válogatott játékos

Elárulta, miért volt csalódott.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Kasimpasától távozó Varga Kevin a szintén török élvonalbeli Hatayspornál folytatja a pályafutását.

A 26 éves, 13-szoros magyar válogatott szélső az átigazolást követően az M1 aktuális csatornán elmondta, új csapata nem ismeretlen számára, hiszen játszott ellen két mérkőzést a Kasimpasával. Hozzátette, kedvesen fogadták, és bízik benne, hogy nagyon jó időszakot tölt majd a klubnál – jelezte az MTI.

Mint kifejtette, Törökországban már ismerik, ezért számított rá, hogy lesz megkeresése a Süper Ligből. Szeretett volna egy ilyen jellegű csapatot találni, erős bajnokságban, külföldön maradni. "Úgy gondolom, itt újra rendszeresen játszhatok majd, minden nap ezért fogok dolgozni" – nyilatkozta.

Varga elárulta, csalódott volt, amiért idén nyáron nem szerepelhetett a válogatottban, ezért is akart legalább olyan erős együttesbe igazolni, mint a Kasimpasa volt. Mivel jó kapcsolatot ápol Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, tisztában van a válogatási elveivel, és nagyon jól tudja, mi az, amit az olasz edző fontosnak tart. "Remélem, továbbra is számolni fog velem, de ez még a jövő kérdése, először a klubcsapatomban kell teljesítenem" – vélekedett.

A 19 csapatos török bajnokság ezen a hétvégén kezdődik, de az első fordulóban éppen a Hatayspor lesz szabadnapos.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC