Marco Rossi ismét a távozásáról beszélt

Facebook-huszárok is szóba kerültek.

Forrás:

Mint jeleztük, a Horvátország elleni bravúrgyőzelem utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mikor és hogyan távozna a válogatott éléről. Rossi most ismét megismételte a kijelentését, méghozzá a Magyar Nemzetnek adott dinamikus interjújában. A kapitány ismét leszögezte, nem volt nagy különbség a magyar válogatott Szlovákiában és Budapesten bemutatott teljesítménye között a véleménye szerint, az ottani vereséget ismét taktikai okokkal és a balszerencsével magyarázta. Kijelentette, Azerbajdzsán ellen mindkét mérkőzésünket meg kell majd nyernünk.
 
Rossi arról is mesélt a lapnak, hogy a horvátok legyőzése után most már írtak az olasz lapok a magyar válogatott sikeréről, de azt továbbra sem említették meg, hogy olasz szövetségi kapitányunk van.
 

null

null

És akkor most következzék az interjú vége:
 
„Azt ugye tudja, hogy a nagyszombati 0-2 után már beindultak a Facebook-huszárok, és ha még nem is döfték önbe a késüket, de már elkezdték fenni a fegyvereiket?
Ez így normális. Ha nincsen siker, azonnal felszínre tör az elégedetlenség. A laptopok személytelen fedezékéből gyilkos sorozatokat lőnek ki, de ezzel nincs semmi bajom. Olvastam az összeállítással kapcsolatos kritikákat, a bírálóknak senki sem volt jó, sem Dzsudzsák, sem Szalai, sem Pátkai, sem Kádár, valójában senki sem. A vasárnapi összeállítással óriási kockázatot vállaltam, de most bejött. Vannak önmagamra erőltetett szabályaim, és ezeket egyetlen esetben szegtem meg. Ugyanis azt vallom, hogy aki nem játszik a klubjában, az ne játsszon a válogatottban sem. Az egyetlen kivételt Nagy Ádámmal tettem, mert annyira bízom benne, hogy nem hagyhattam ki. És ő meghálálta. Tudom, hogy szinte mindenki kritizálta Baráth Botond beállítását, és azt is, hogy Dzsudzsákot kezdettem, együtt Szoboszlaival és Nagy Dominikkal. Azzal is tisztában vagyok, hogy ha kikaptunk volna, akkor elkezdik követelni a fejemet. De a döntéseimért csak nekem kell vállalnom a felelősséget. És most már sorra jönnek gratulálni a tegnapi bírálók. Csakhogy nekik könnyű a helyzetük. Utólag gratulálnak, nekem viszont előre kell döntenem.
 
Mit szólt a közönség reakciójához a Groupama Arénában?
Mit szóltam? Elszorult a torkom. Amíg élvezem a szurkolók többségének támogatását, addig maradok a posztomon. De abban a pillanatban, amikor úgy érzem, meginog ez a csodás hátország, önként veszem a kalapomat, és fájó szívvel, de távozom.”
 

Legfrissebb híreink