nb1.hu

Marco Rossi a kétkedőknek és a realitásnak is üzent – reakció

Akiké a jövő!

A magyar válogatott zseniális értékű, 1-0-s győzelmet aratott szombat kora este a Puskás Arénában Anglia ellen.

A találkozóról már jelentkeztünk egy olyan összeállítással, amiben a főszereplők mondták el a véleményeiket a találkozóról, olyannal is, amiben az angol kapitány reagált a gyerekek, kezdés előtti fütyülésére. Most következzék egy hosszabb, lefújás utáni értékelés Marco Rossi szövetségi kapitánytól, amit az M4 Sportnak adott:
 
„Igazából három nap múlva már az olaszokkal kell játszanunk, így nincs idő az ünneplésre. Természetesen örülök, a fiúk óriási munkát végeztek, természetesen szenvedtünk, mert egy remek csapat ellen egy nehéz meccsünk volt. Akadtak nehéz pillanataink, szenvedtünk, de együtt küzdöttünk, hajtottunk, kompaktak és egységesek voltunk. Voltak hibáink, de a hozzáállás fantasztikus volt” – vélekedett a bravúros győzelem után Marco Rossi.

„Néhány pillanat még volt is, amikor kifejezetten jól futballoztunk és mindent egybevéve úgy hiszem, hogy a döntetlen talán igazságosabb eredmény lett volna. Boldogok vagyunk, a gyerekek miatt is örülünk, hogy élvezhették ezt a mérkőzést, az eredményt és a teljesítményt, mert ők a jövő.”

„Ma megvan a három pont! Sok ember a sorozat előtt azt mondta, hogy pontot sem szerzünk, gólt sem nagyon szerzünk. Lehet, hogy ez a realitás, de ami jó a labdarúgásban, hogy nem mindig a legerősebb nyer. Az ellenfelek erősebbek, de nagyon szervezettek voltunk, gyakorlatilag tökéletesen követtük a taktikát, látszódott az akaratunk, a vágyunk, úgyhogy csak és kizárólag gratulálni tudok a srácoknak, mert ahogy mondani szoktam, a nap végén a játékosok nyerik meg a meccseket. Az edzők csak szervezni tudnak, nem többet.”

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 1. forduló
Magyarország–Anglia 1–0 (0-0)
Puskás Aréna, zárt kapus (30 ezer gyerek), v.:
Artur Dias (portugál)
gólszerző: Szoboszlai (66., 11-esből)
sárga lap: Schäfer (21.), Gulácsi (90.), illetve Coady (51.), Maguire (94.), James (94.)
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles, 83.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 87.) – Sallai (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 83.) – Szalai Á. (Ádám, 87.)
Anglia: Pickford – Walker (Stones, 62.), Coady (Phillips, 79.), Maguire – Alexander-Arnold (James, 62.), Bellingham, Rice, Justin (Saka, a szünetben) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 62.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC