nb1.hu

Már az átigazolási szezonra készülnek a Puskás Akadémiánál

A klubigazgató megtippelte, mikor folytatódhat a bajnokság.

A koronavírus miatt az előző héten jelentette be az MLSZ, hogy határozatlan ideig szünetelni fognak hazánkban a bajnokságok. A pihenő ellenére sem tétlenkednek az NB I-es klubok futballistái, akik otthon próbálják megtartani a formájukat.

A Puskás Akadémia vezetői sem tétlenkednek. Tóth Balázs a csapat honlapjának adott interjúban elmondta, már a nyári átigazolási szezonra is készülnek a felcsútiak.

"Munkával telnek a napjaim, hiszen az élet nem áll meg, készülünk az előttünk álló feladatokra, például az elkövetkezendő nyári átigazolási időszakra is, úgyhogy rengeteg a tennivaló. Mint sokan, én is főként itthonról dolgozom, folyamatosan kapcsolatban állok az edzőkkel, valamint a labdarúgókkal, akiknek az otthonlét idejére egyéni edzéstervet állítottunk össze. A kialakult helyzetben mindenkinek fegyelmezetten és felelősségteljesen kell viselkednie, de a munkánkat el kell látnunk, készülnünk kell a későbbi folytatásra" – fogalmazott a klubigazgató. 

Nagy változások jöhetnek a magyar futballban – NB1.hu

 

Azzal kapcsolatban, hogy mikor folytatódhat a küzdelem az NB I-ben, nehéz valamit mondani. Tóth Balázs szerint a honi labdarúgás szerelmeseinek négy-öt hetet biztosan böjtölniük kell. 

"Többször beszéltünk a szövetséggel, pontos dátumot nem tudunk, most én úgy gondolom, még legalább négy-öt hetet várni kell a bajnokság újrakezdésére, egyelőre mi is eszerint tervezünk. Hogy aztán ténylegesen mit hoz a jövő, azt nehéz megmondani" – mondta Tóth Balázs, aki korábban a magyar válogatottban 34 mérkőzésen lépett pályára.

A Puskás Akadémia jelenleg a negyedik helyen áll a táblázaton, Hornyák Zsolt legénységét hat pont választja el a harmadik pozícióban lévő Mezőkövesdtől. Tóth abban bízik, hogy a Fejér megyei együttes a dobogón fejezi be a bajnokságot.

"Jelen pillanatban jól állunk, hiszen a negyedik helyen vagyunk, harcban a dobogóért. Az előttünk álló fordulókban is jó teljesítményt várunk a csapattól, hiszen szeretnénk az első háromban végezni. Nagyon remélem, hogy ezt a célunkat el is érjük, hiszen pillanatnyilag erre minden esélyünk megvan. Azzal, hogy milyen a sorsolásunk a következő nyolc fordulóban, nem foglalkozunk, nem számolgatunk, mindig a soron következő meccs a fontos, amelyet természetesen meg akarunk nyerni. A Ferencváros következik majd, de nem gondolnám, hogy bármely más ellenféllel szemben sokkal könnyebb dolgunk lesz. Bárki ellen lépünk pályára, nekünk minden mérkőzésre ugyanúgy kell készülnünk és koncentrálunk, csak akkor tudunk kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtani" – nyilatkozta Tóth Balázs. 

Sport365.hu – Törőcsik és a Mágikus Újpesti Dózsa

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC