nb1.hu

Manuel Neuer: Kemény ellenfelünk volt – reakciók

A magyar szurkolókat dícsérték a németek.

A magyar válogatott 1-1-es döntetlen ért el a Puskás Arénában Németország ellen. A német játékosok érthetően csalódottan nyilatkoztak a lefújást követően, hiszen továbbra sincs meg az első győzelmük a csoportban.

“Természetesen csalódottak vagyunk. Nem voltunk elég határozottak és a támadójátékunk ezt megszenvedte. Azonban ki kell mondanunk, a magyar válogatott egy kemény ellenfél, megnehezítették a dolgunk. A mi csapatunk még fejlődési fázisban van, hosszú út vár ránk a világbajnokságig, ahol célunk a végső győzelem. Motiváltak vagyunk, hogy a következő, Olaszország elleni mérkőzésen megmutassak, mit is tudunk valójában – mondta Manuel Neuer a lefújást követően az M4 Sportnak adott interjúban. Kiemelte, hogy nagyon jó volt a hangulat a Puskás Arénában: “telt ház volt, pozitív hangulat, mindenki számára egy jó meccsélmény volt a mai”.

Neuer mellett, Jonas Hofmann teljesítménye is jónak mondható a vendég csapatban. Igaz a németek gól szerzője, egy nagy helyzetet is elpuskázott, ami miatt nagyon szomorú.

“Nem azt az eredmény értük el, amit szerettünk volna. A magyar csapat mélyen és kitartóan védekezett. Felelősséget kell vállalnom az elpuskázott helyzetemért, amivel megfordíthattuk volna az eredményt, emiatt különösen csalódott vagyok” – szomorkodott az M4 Sportnak Jonas Hofmann a Mönchengladbach támadója. Hetedszer volt kezdő a német váglogatottban Hofmann és a negyedik találatát szerezte.

A mérkőzés élő közvetítését itt olvashatják!

Kedd este 20.45-től a magyar válogatott Angliában lép pályára, a németek pedig az Eb-győztes olaszokat fogadják.

NEMZETEK LIGÁJA A-LIGA 3. CSOPORT
3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–Németország 1-1 (0-0)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC