nb1.hu

Magyaroszág-Anglia: szurkolói információkat közölt az MLSZ

Hivatalos bejelentés.

Az MLSZ közleménye:

"Férfi A-válogatottunk szeptember 2-án 20.45-kor folytatja szereplését a világbajnoki selejtező sorozatban, ellenfele az Eb-ezüstérmes angol válogatott lesz. A jegyárusítás első napján az összes belépő gazdára talált, így mintegy 60 ezer néző előtt lépnek pályára a csapatok a Puskás Arénában. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb szurkolói információkat.

Ahhoz, hogy a belépés mind a 60 ezer szurkoló számára zökkenőmentesen történjen, fontos, hogy kapunyitástól, 17.45-től folyamatosan lépjenek be a nézők a stadionba, ezért aki teheti, a szokottnál korábban érkezzen meg a helyszínre. A Puskás Aréna büféi, kiszolgáló létesítményei ebben az időszakban is várják a szurkolókat.

Az MLSZ a szervezés során maradéktalanul betartja a hazai és UEFA-szabályokat annak érdekében, hogy megelőzze a koronavírus-járvány terjedését. Minden 18 éven felüli szurkoló számára kötelező belépéskor a védettség igazolása, ez a folyamat jelentősen lassíthatja a beléptetést. A belépőjegy felmutatása mellett a Puskás Aréna területére történő belépéskor kötelező a hivatalos védettségi kártya és a személyi azonosításra alkalmas irat (személyi igazolvány, útlevél) bemutatása. Igaz ez a határon túlról érkező, de Magyarországon is elfogadott iratokat bemutató szurkolóinkra is (további részletek ld. alább).

Az aréna környéke 17.30 órakor lezárásra kerül, ezért fontos, hogy a szurkolók közösségi közlekedéssel érkezzenek a helyszínre. A BKK szokás szerint sűríti járatait, melyeket érdemes a vidékről érkezőknek is igénybe venni, és az autókat a stadiontól távolabb leparkolni. A stadion megközelítését a rendőrség munkatársai is segítik, már a megállókban is. A BKK honlapján minden fontos információt megtalálnak a szurkolók a mérkőzés napján (https://bkk.hu).

Mindenki figyelje a jegyén szereplő beléptetési pontot a stadion megközelítése előtt:

     • a Stefánia út felől a IX-es és XIII-as kapun,
     • a Dózsa György út felől a III-as és VI-os kapun lehet megközelíteni a stadiont,
     • a X-es kapu nem lesz használatban.
     • A C kapucsoportot csak a Dózsa György út felől lehet megközelíteni.
     • A mozgáskorlátozottak számára a belépés a B (Stefánia út) és E (Dózsa György út) belépési pontoknál lehetséges.
     • A belépők egyszeri belépésre jogosítanak, ha valaki elhagyja a stadion területét, nem tud újra belépni a jegyével.
     • Igen korlátozott számban, előzetes bejelentkezés alapján a Papp László Sportaréna garázsában még foglalhatók parkolóhelyek.

A FIFA és az UEFA szabályozása szerint nem lesz vendégszektor a mérkőzésen. Fontos, hogy negatív PCR-teszt nem jogosít fel belépésre, a hazai szabályozás értelmében a hazai védettségi igazolás mellett a 7/2021-es kormányrendeletben felsorolt országokkal (pl. Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Szlovénia stb.) egyezményben elismert védettségi igazolást, valamint az uniós védettségi igazolást fogadják el a belépéskor.
Az aréna területén dolgozók (újságírók, biztonsági szolgálat munkatársai stb.) számára kötelező a maszk folyamatos viselése.

A Puskás Arénéban a már ismert repohár rendszer működik. A tokeneket a mérkőzések után IV., IX., XIII. kapuk mellett található visszaváltó pontokon válthatják vissza. Egy fő négy pohárnál vagy tokennél többet csak blokk ellenében válthat vissza!

A stadionban ismét lehetőség lesz a hivatalos Ria2 válogatott termékek megvásárlása, például kaphatók lesznek egyedi sálak, pulóverek és programfüzetek. Az árusítóhelyek a IX-es és a VI-os bejáratnál találhatók, valamint az I. emeleti kerengőn a 103-as, 116-os, 122-es és 135-ös árusítóhelyeken. Ahogy az egész területen, itt is kizárólag kártyás fizetésre van lehetőség.

Kérünk minden szurkolót, ne hozzon ki nagyobb hátizsákot vagy csomagot a Puskás Aréna területére!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC