nb1.hu

Magyaros rangadó a Bundesligában – ELŐZETES

Sallaiék Brémába utaznak.

Az éllovas és üldözője, a Borussia Dortmund is szombaton lép pályára. A címvédő bajorok azt az Eintracht Frankfurtot fogadják, amely csupán árnyéka tavalyi önmagának. A vendégek a legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkeznek a mezőnyben, s nehéz elképzelni, hogy éppen most szakítják majd meg négymeccses kudarcsorozatukat. Az előző fordulóban a Dortmund volt az egyetlen, amely házigazdaként be tudta gyűjteni a három pontot – ez talán azt bizonyítja, hogy a megváltozott körülmények között a hazai pálya már nem jelent akkora előnyt, mint korábban -, most azonban vendégként kell bizonyítania. Ellenfele, a Wolfsburg a nemzetközi kupaindulás jogáért harcol, és szintén sikerrel vette a kényszerszünetet követő fordulót.
    
A két topcsapat, a Bayern és BVB jövő kedden, Dortmundban egymással játszik majd rangadót.
    
A szombati játéknap egyik legérdekesebb összecsapásának a két Ruhr-vidéki klub, a harmadik helyen álló Mönchengladbach és az ötödik Bayer Leverkusen csatája ígérkezik. Az előző körben mindkét gárda idegenben nyert, de a Frankfurt, illetve a Werder Bremen elleni könnyed győzelmekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az egymás elleni összecsapásuk már jóval jelentősebb fokmérő lehet. A vendég leverkuseniek hat meccs óta veretlenek a bajnokságban, míg a Gladbach sorozatban harmadik sikerére hajt.
    
A vasárnapi szomszédvári ütközetben a Köln a kiesés elől menekülő Fortuna Düsseldorfot fogadja – ez lesz a forduló zárómérkőzése -, míg Mainzban két magyar érdekeltségű együttes csap össze egymással. A hazaiaknál Szalai Ádám, az RB Leipzignél pedig a kapus Gulácsi Péter és Willi Orbán szerepel, utóbbiról a héten közölték, hogy a térdsérülése miatti közel féléves kihagyás után újra bevehető. A találkozó esélyesei még úgy is a negyedik helyen álló lipcseiek, hogy ugyan hét forduló óta nem kaptak ki, de ebben az időszakban csupán 11 pontot gyűjtöttek, a legutóbbi három bajnokijukon pedig egyformán csak döntetlent értek el.
    
A német bajnokság negyedik magyar válogatott játékosa, Sallai Roland szombaton léphet pályára a Freiburgban, amely a legutóbbi hét mérkőzésén mindössze egy pontos Werder Brement fogadja.        
        
A Bundesligában a múlt hét végén indult újra a küzdelem, azt megelőzően legutóbb március 11-én rendeztek mérkőzést. A koronavírus-járvány miatt minden összecsapást zárt kapuk mögött játszanak.

Bundesliga, 27. forduló:

szombat:
Freiburg-Werder Bremen 15.30
Borussia Mönchengladbach-Bayer Leverkusen 15.30
Paderborn-Hoffenheim 15.30
VfL Wolfsburg-Borussia Dortmund 15.30
Bayern München-Eintracht Frankfurt 18.30
    
vasárnap:
Schalke 04-Augsburg 13.30
Mainz-RB Leipzig 15.30
1. FC Köln-Fortuna Düsseldorf 18.00

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC