nb1.hu

Magyarország-Olaszország: Roberto Mancini nagyon örül – reakciók

Jorginhót nem lepte meg a magyar válogatott.

A magyar és az olasz labdarúgó-válogatottnak egyenlők az esélyei a csoportgyőzelem kivívására a hétfői Nemezetek Ligája-mérkőzés előtt Roberto Mancini szerint.

"Ötven-ötven százalék az esély. Az erőviszonyok alapján ez egy kiegyenlített meccs lesz, amiben simán benne van a döntetlen is. Sose egyszerű Magyarországon játszani" – mondta az olasz szakvezető, aki jó barátja, Marco Rossi miatt kifejezetten örül annak, hogy a tavalyi Európa-bajnokság után a Nemzetek Ligájában is remekel a magyar csapat. A két szakember 1993 és 1995 között együtt játszott a Sampdoria színeiben. "Tiszteljük a teljes magyar válogatottat, olyan együttesről beszélünk, amely három év alatt sokat javult, váratlan eredmények sorát tudja felmutatni. Kiemelkedő csapatjátékban, védekezésben és fizikumban is" – fogalmazott Roberto Mancini.

Az olasz szakvezető arról is beszélt, hogy mivel győzelmi kényszerben vannak, nyilvánvalóan támadólag akarnak fellépni, ugyanakkor nagyon figyelni kell majd a védekezésre is, mert 70 ezer néző előtt a magyarok is nyerni akarnak. Szerinte tanítványainak gyorsabban és agresszívabban kell futballozniuk, mint azt pénteken az Anglia ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés első félidejében tették. Fontosnak nevezte még a lehetőségek kihasználását.

"A négyes döntőbe jutás jó visszajelzés lenne, főleg a fiataloknak" – összegzett Mancini, aki azt is közölte, hogy ezt a csatár Ciro Immobile nélkül kell kivívni, ő Olaszországban maradt, mert bár felépült sérüléséből, nem akarták megkockáztatni a szereplését.

A játékosok részéről Jorginho azt emelte ki, hogy alázattal és tisztelettel kell hozzáállni ehhez a meccshez, melyben benne van a lehetőség a csoportgyőzelem kiharcolására.

"Engem nem lepett meg a magyar csapat kiváló szereplése, most már jó ideje kimagaslóan teljesít, elég ha csak az Eb-re gondolunk. Ebben a stadionban pedig különösen megnehezíti az ellenfelek dolgát" – mondta a Chelsea középpályása, aki éppen ezért kifejezetten nehéz összecsapásra számít.

A magyarok hétfőn fejezik be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadják a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végeznek, egyúttal bejutnak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig másodikként zárnak az Európa-bajnok olasz csapat mögött.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló:
MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG   5   3  1  1   8-3  10 pont

2. Olaszország    5   2  2  1   6-7   8
3. Németország    5   1  3  1   8-6   6
4. Anglia         5   –  2  3   1-7   2 – kiesett

Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):

Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)
    
2. forduló (június 7.):

Olaszország-Magyarország 2-1 (2-0)
Németország-Anglia 1-1 (0-0)
    
3. forduló (június 11.):
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Anglia-Olaszország 0-0
    
4. forduló (június 14.):
Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Németország-Olaszország 5-2 (2-0)
    
5. forduló (szeptember 23.):
Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Olaszország-Anglia 1-0 (0-0)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC