Magyarország-Olaszország: ki lesz Szalai Ádám utódja csapatkapitányként? - reakciók

Rossi a szurkolóknak is üzent, Szoboszlai örül és hálás.

Forrás: Twitter/MLSZ

A hétfő esti, Olaszország elleni, csoportgyőzelemről döntő Nemzetek Ligája-meccsre készülő magyar válogatott megtartotta sajtótájékoztatóját vasárnap Telkiben.

Az eseményen Marco Rossi szövetségi kapitány és Szoboszlai Dominik vett részt.

Rossi elmondta, természetesen nagyon várják a mérkőzést. 

"A holnapi mérkőzés több okból örökké emlékezetes maradhat számomra. Előfordulhat, hogy az NL elődöntőjébe jutunk, és a már most is remek hangulat a tetőfokára hág. Emellett egy fontos játékosunk az utolsó meccsét játssza a csapatban. A legnagyobb alázattal kell kifutnunk a pályára. A srácok óriási munkájának köszönhetően tíz pontunk van, de nem válhatunk elbizakodottá, csak egységesen tudunk sikert elérni, tisztelnünk kell a mezt, amit viselünk. Ezúttal is számítunk a szurkolók támogatására!"

Arra az újságírói kérdésre, hogy ki lehet Szalai Ádám utódja csapatkapitányként, így válaszolt: "Ahogy korábban elmondtam: már azelőtt gondolkoztam ezen a kérdésen, hogy Ádám bejelentette volna a visszavonulását. Az biztos, hogy senki nem fog befolyásolni ebben a kérdésben, mert ebben az országban senki sincs, aki nyomást helyezne rám ilyen döntésekben. Nem érdekel, ki hol játszik, akkor teszek felelősséget egy adott játékosra, ha biztos vagyok abban, hogy minden téren segíti a válogatottat."

A csapatkapitányi karszalagot a pénteki, németek elleni meccsen Szoboszlai kapta meg Szalai lecserélésekor, és hatalmas megtiszteltetéssel viselte.

"21 évesen óriási felelősség és lehetőség, de nyilván nem fogom azt mondani, hogy nem vállalom el. Ha a jövőben is megadatik, akkor ugyanúgy nagy megtiszteltetéssel el fogom vállalni, de persze vannak még játékosok, akiknek reális esélyük lehet a kapitányi szerepre. Örülök a németországi gólpassznak is, de a legfontosabb, hogy a csapat ismét eredményes tudott lenni. Külön örülök, hogy az első gólpasszomat Szalai Ádámnak adtam, remélem, hétfőn tudok neki adni majd még egyet. Nagyon sokat adhat hozzá a hazai pálya a teljesítményünkhöz, a telt ház hatalmas erőt ad a csapatnak. Nem nyomásként, hanem lehetőségként kell megélnünk, hogy saját szurkolóink előtt, egy ilyen erős csoportból kiharcolhatjuk a továbbjutást. Azon leszünk, hogy ez sikerüljön."

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló:
MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG   5   3  1  1   8-3  10 pont

2. Olaszország    5   2  2  1   6-7   8
3. Németország    5   1  3  1   8-6   6
4. Anglia         5   -  2  3   1-7   2 - kiesett

Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):

Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)
    
2. forduló (június 7.):

Olaszország-Magyarország 2-1 (2-0)
Németország-Anglia 1-1 (0-0)
    
3. forduló (június 11.):
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Anglia-Olaszország 0-0
    
4. forduló (június 14.):
Anglia-Magyarország 0-4 (0-1)
Németország-Olaszország 5-2 (2-0)
    
5. forduló (szeptember 23.):
Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Olaszország-Anglia 1-0 (0-0)

Legfrissebb híreink