nb1.hu

Magyarország-Anglia: felháborodott a sportújságírók szövetsége

Hivatalos bejelentés.

Kedden jeleztük az nb1.hu-n, hogy az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

Ezzel kapcsolatban adott ki egy közleményt a Magyar Sportújságírók Szövetsége, amit változtatás nélkül közlünk:

"A Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége kötelességének érzi, hogy megdöbbenésének és felháborodásának adjon hangot a magyar labdarúgó-válogatottat, a magyar szurkolókat és Magyarországot ért méltatlan, igazságtalan támadásokat látva. Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) után immár a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is engedett a nemzetközi politikai nyomásnak és olyan szigorú szankciókkal sújtotta a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelyeket messze nem indokolnak a helyszínen egyáltalán nem, vagy alig tapasztalható, a feljelentők által bemutatott vélt vagy valós szabálytalanságok. 

Felfoghatatlan volt a budapesti magyar–angol mérkőzés előtti és utáni médiakampány a brit sajtóban, amely már a találkozó előtt igyekezett rasszistának bélyegezni a magyar szurkolókat, majd komolyan vehető bizonyítékok híján is könyörtelenül megtette ezt a mérkőzés után. Nem egy főcím és mainstream üzenet sugallta, állította, hogy egész Magyarország rasszista, aminek semmi köze a valósághoz és mérhetetlen cinizmus azok után, hogy éppen Angliában szabadult el tömeges és ijesztő mértékben a rasszizmus az Európa-bajnoki döntő után. 

Az egész világ által hitetlenkedve figyelt erőszakhullám és egy sor rendezési hiányosság, biztonsági és járványügyi szempontból is rendkívül aggályos szabálytalanság, ezernyi gyalázkodó, rasszista megnyilvánulás, az ellenfél himnuszának kifütyülése után, amelyek mind az olasz–angol Eb-döntőn voltak tapasztalhatók, egyelőre semmilyen szankcióval nem sújtotta az UEFA azt az Angliát, amelynek még a miniszterelnöke is engedett a példátlan, minden igazságalapot nélkülöző médianyomásnak és a közösségi médiaterekről kitiltott ezernyi angol szurkoló megbüntetése helyett a magyar szövetség elleni példás fellépést követelte a FIFA-tól. 

Nincs illúziónk, tudjuk, hogy a mi hangunk nem fog eljutni azokhoz, akik most mind azt gondolják, szörnyű, rasszista hangulat uralkodik a budapesti meccseken. Pedig maga Cristiano Ronaldo mondta a júniusi magyar-portugál után, hogy bárcsak minden meccs telt ház előtt,  ilyen hangulatban zajlana, de semmilyen rasszista megnyilvánulással nem találkoztak a mérkőzés után megkérdezett francia vagy angol szurkolók, stábtagok sem.

Kiábrándító volt látni, olvasni az egykor világszete az objektivitás mércéjeként tisztelt BBC végletesen elfogult mondatait vagy az iSport szélsőségesen gyűlöletkeltő címlapját, amelyen egész Magyarországot bélyegezte rasszistának: England vs Racists 4-0.

Elítéljük és visszautasítjuk a hazánkat büntető hecckampányt és kérjük, hogy senki se higgyen fenntartások nélkül annak, amit Magyarországról a fősodratú nemzetközi média terjeszt, állít. Inkább higgyenek a saját szemüknek és azoknak a turistáknak, futballszurkolóknak, vendégeknek, akik mostanában Magyarországon jártak és a csöppet sem rasszista magyarok vendégszeretetét élvezhették.

A rendkívül abszurd és igazságtalan helyzetre egy régi mondás alkalmazható: Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Avagy: The pot calls the kettle black!

A Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC