Magyarország-Andorra: nem az Anglia elleni meccsből indulnak ki a vendégek

A 2017-es meccs is szóba került.

Forrás: mlsz.hu

Szerdai ellenfelünk szövetségi kapitánya, Koldo Álvarez de Eulate elmondta, számukra a legfontosabb a befektetett munka, és nap mint nap azért dolgoznak, hogy az andorrai válogatott újabb győzelmét ünnepelhessék - írta meg a hivatalos oldalán az MLSZ.

– Az eddigi eredményeknél fontosabb az a munka, amiket a napokban elvégeztünk. Ha a gyakorolt elemeket sikerült átültetni a gyakorlatba, akkor sikeresek lehetünk – kezdte a keddi, hivatalos sajtótájékoztatót Koldo Álvarez de Eulate, az andorrai szövetségi kapitány.

Andorra a vb-selejtező eddigi mérkőzésein három pontot szerzett: San Marinot győzte le 2–0-ra. Angliától 4–0-ra kapott ki, előtte a magyar válogatott győzte le 4–1-re, Lengyelország pedig 3–0-ra.

Ellenfelünknek a szakvezető elmondása szerint nincsenek sérültjei, de néhányan izomfáradtságra panaszkodnak és eltiltások miatt sem számíthat néhány játékosára.

– Hiányozni fog néhány labdarúgó, de lesznek mások, akik bizonyítási lehetőséget kapnak. Láttuk az Anglia elleni találkozóját a magyar válogatottnak, de azt is láttuk, hogy vette fel a kesztyűt az Európa-bajnokságon az ellenfeleivel, úgy gondolom, egy ilyen szellemiségű csapattal fogunk találkozni holnap.

Koldo Álvarez de Eulate eddig négy alkalommal vezette győzelemre a válogatottat, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, azért dolgoznak, méghozzá minden nap, hogy az ötödik győzelmet is elérjék.

A csapat játékosa, Marc Pujol újságírói kérdésre csapata 2017-es győzelmére is kitért. Elmondta, a holnapi mérkőzés tekintetében nem fontos az a találkozó, inkább csak szép emlék, motiváció.

– Kevesebb lehetőségünk lesz holnap, mint az ellenfelünknek, de ezeket ki kell tudnunk használnunk. Ahogy a versenytársainknak, számunkra is nagy erőfeszítés három mérkőzést játszani egymás után. Próbálunk minél jobban megfelelni, mind fizikálisa, mind mentálisan, és a szövetségi kapitány rendelkezésére állni – és már a célegyenesben járunk.

Andorra ellen eddig öt mérkőzést játszottunk, mind az ötször világbajnoki-selejtezőn mérte össze tudását a két együttes.

2012-ben, Andorra la Vella-ban, 5–0-lal mutatkoztunk be, góljainkat Juhász Roland, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Priskin Tamás és Koman Vlagyimir szerezték.

A visszavágón, 2013-ban, Budapesten, Nikolics Nemanja és Lima öngóljával alakult ki a 2–0-s végeredmény.

A 2016-os és a 2017-es párosítás eredményei: Budapesten 4–0, Gera Zoltán, Lang Ádám, Gyurcsó Ádám és Szalai Ádám góljaival biztosan győztünk, Andorra la Vella-ban viszont Marc Rebés volt eredményes és vereséget szenvedett csapatunk.

Idén márciusban, szintén idegenben 4–1-es eredmény született, góljainkat Fiola Attila, Gazdag Dániel, Kleinheisler László és Nego Loic szerezték.

A mérleg magyar szempontból: 5 mérkőzés, 4 győzelem és 1 vereség. Gólkülönbség: 15–2.

Legfrissebb híreink