nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

Az FTC közleménye:

"FIATAL VÉDŐVEL ERŐSÍTETT CÍMVÉDŐ EGYÜTTESÜNK

A Ferencvárosban folytatja pályafutását a tengerentúlról visszatérő Németh Hanna.

Németh Hanna a Fradi korábbi fiókcsapatában, a Kóka FNLA együttesében nevelkedett. Tanulmányait a középiskola után Amerikában folytatta, ahol az egyetem csapatában, az Indiana University Athletics-ben játszott. A 2021-es idényben mind a 18 mérkőzésen pályára lépett a Hoosiers színeiben.

Egyetemi évei végén kiberbiztonsági mesterdiplomát szerzett, majd nagy célokkal költözött vissza Magyarországra. Az Amerikából hazatért játékos korábban hét alkalommal szerepelt a női válogatottban, és tervei között szerepel, hogy újra tagja legyen a nemzeti csapatnak.

– Örülünk, hogy egy olyan rutinos játékost tudtunk igazolni, aki már külföldön is értékes tapasztalatokat szerzett, ráadásul a magyar válogatottban is bemutatkozott. Profi a mentalitása, folyamatosan a legjobb teljesítményt akarja nyújtani. Többször edzett már velünk, amikor Amerikában szünet volt, így nem új közegbe érkezik. Mi már ismerjük őt, és ő is minket. Tudjuk, hogy mindenképpen a csapat hasznára válik majd – mondta együttesünk játékos-edzője, Vágó Fanny."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC