nb1.hu

Magyar válogatott: Kerkez Milos felejthetetlen élménye – reakció

Kiderült, mit mondott neki Marco Rossi.

A magyar válogatott az előző héten nagyszerű győzelmet aratott Lipcsében, ahol a németeket győzte le 1-0-ra Szalai Ádám góljával. Kerkez Milosnak nem csak a győzelem miatt marad emlékezetes ez a meccs: a fiatal játékos a németországi összecsapáson debütált a nemzeti együttesben.

A bemutatkozásról így nyilatkozott a holland Alkmaar futballistája:

"Hihetetlen pillanatok voltak a számomra, sosem felejtem el. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az ország megadta nekem ezt a lehetőséget, elsősorban az edző, akinek roppant hálás vagyok. Egy nappal a mérkőzés (Németország) előtt a szövetségi kapitány (Marco Rossi) magához hívott és mondta nekem, hogy bízik bennem, ott leszek a kezdőben. Aznap nagyon izgatott voltam, hisz mégiscsak egy nemzeti csapatban játszhattam. A meccs előtt a csapattársak és az edző is mondta, hogy nyugodjak meg. Aztán kimentem a pályára, láttam a zsúfolt stadiont, negyvenezer embert, a másik oldalon az a sok sztárt, akik ellen játszottunk. Ellenük ott lenni egy felejthetetlen esemény az életemben" – idézi az m4sport.hu a 18 éves labdarúgót.

Kerkez azt is elárulta, mit mondott neki Rossi a bemutatkozást követően:

"Jó meccsem volt, a kapitány utána azt mondta, boldog, hogy így teljesítettem és büszke rám. Ez volt számomra a legfontosabb, ahogyan az is, hogy azon a mérkőzésen mindenki elképesztően jól játszott a csapatban. A végsőkig harcoltunk, mindenkin látszott, hogy a győzelem lebeg a szemük előtt. Gnabry az első félidőben okozott nekem pár nehéz pillanatot, de alapvetően hihetetlen érzés volt ilyen játékosok ellen játszani. Egy éve még a tévében néztem őket a Bajnokok Ligájában, most pedig én szereltem le őket. Még most sem hiszem el teljesen, hogy ez megtörtént. Csodálatos érzés volt” – mutatott rá Milos Kerkez.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC