Magyar válogatott: jól is elsülhet

Nagy Ádám angliai élményeiről is beszélt.

Forrás: MLSZ/Facebook

A másodosztálybeli Bristol Cityt erősítő Nagy Ádám szerint mindent meg fognak tenni Angliában annak érdekében, hogy mihamarabb újrainduljon a futballélet.

"Itthon vagyok Budapesten, a házi karantén már letelt. A koronavírus-járvány első három hetét Bristolban töltöttem, aztán engedélyt kaptam hazautazni. Nagyobb biztonságban érzem magam Magyarországon, emellett a szüleimnek is tudok segíteni" - nyilatkozta a válogatott középpályás szombaton az M1 aktuális csatornának.
    
A folytatásról szólva elmondta, jelenleg annyit tud, hogy Championship a Premier League-gel együtt fog elindulni. Kilenc mérkőzésük van hátra, az angliai helyzetet nézve azonban ő egyelőre nem látja, hogy a közeljövőben akár zárt kapuk mögött újra elinduljon a pontvadászat.
    
"Az emberek ugyanis utóbbi esetben is össze fognak gyűlni valahol a közelben, például egy kocsmában, ami megint veszélyforrás lehet. Persze mindenki tudja, hogy nagy pénzről van szó, úgyhogy mindent meg fognak tenni azért, hogy újrainduljon a foci. Mint a klubtulajdonosunk elmondta, az angol kormány ezzel is kívánja újra beindítani a megrekedt gazdaságot, és a sportok közül a labdarúgás lesz az első, amit elindítanak" - fejtette ki a 24 éves futballista, majd rátért az idényét végigkísérő sérülésére. "Elég nyögvenyelős volt ez a szezon a bokasérülésem miatt. Utólag már tudom, hogy nem kellett volna játszanom szeptemberben a szlovákok ellen, mert visszavetette a rehabilitációmat. Ebből a szempontból most elég jól jön ez a szünet. Két-három hete beszéltem az orvosi stábbal, azt mondták, hogy ha pihenek és betokosodik az a kis csontdarab, akkor az újraindulást követően hamar kiderül, hogy panaszmentesen tudok-e játszani, vagy műteni kell."

Bulgária-Magyarország: tippelt a magyar futball reménysége - NB1.hu

 


    
Ami a szigetországi életet illeti, a tavaly Bolognából átigazolt Nagy Ádám elmondta, gyorsan rájött, hogy az angliai kultúra távolabb áll tőle, mint az olasz.
    
"Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz elkülöníteni a focit és az azon kívüli dolgokat. Pár hét után már zavart az időjárás és a kaja, de ezeket ki kell zárnom. A futball viszont a másodosztályban is fantasztikus, tömött stadionokban játszom, és mindenki meghal a fociért. Ha három-négynaponta vannak meccsek, akkor tulajdonképpen közben csak regenerálodik az ember" - jelentette ki a középpályás, akinek még három éve van a szerződéséből, és mint elárulta, egyelőre nem szeretne váltani.
    
A 2021-re áttett Európa-bajnokságról, és márciusról elmaradt, bulgáriai pótselejtezőről szólva Nagy Ádám közölte, először sokkoló volt számára az Eb elhalasztása.
    

"Aztán belegondoltam, hogy nekünk ez nem akkora érvágás, mint egy négy éve készülő olimpikonnak az, hogy jövőre lesz csak olimpia. Nálunk a halasztás még jól is elsülhet, mert a sérülteknek van idejük felépülni. Remélem, sikerrel vesszük ezt az akadályt, és nem stresszelem magam a csúszás miatt" - tette hozzá.

Legfrissebb híreink