nb1.hu

Magyar válogatott: a Fradi edzőjének üzent a nagy visszatérő

Mit beszélgettek a klubtársával?

Mint ismert, a magyar válogatott szombat este Albániát fogadja nagyon fontos világbajnoki selejtezőn. Kedden sajtótájékoztatót és nyílt edzést tartott Marco Rossi együttese, előbbin pedig részt vett Vécsei Bálint is.

A válogatott nagy visszatérője sajnálja, hogy a drukkerek nem tudnak majd segíteni szombaton a csapatnak, de megjegyezte, a játékosok a pandémia alatt az elmúlt másfél évben hozzászokták a nézők nélküli összecsapásokhoz.

"Nagyon örültem a meghívónak hét év után. Végig ez dolgozott bennem, hogy újra itt lehessek a válogatottnál, mert legbelül végig hittem benne" – mondta a Ferencváros középpályása, aki eddig kétszer öltötte magára a címeres mezt még 2014-ben. "A klubomnál Peter Stöger vezetőedző bizalmat szavazott nekem és úgy érzem, éltem vele. Az ő bizalma is kellett a meghívóhoz."

A 28 esztendős futballista is beszélgetett a szombati vb-selejtezőről albán csapattársával, Myrto Uzunival, ez alapján úgy véli, az albánok egyénileg nagyon jók, ezért a magyaroknak csapatként kell egységesnek lenniük, hogy visszavágjanak az egy hónappal ezelőtti, 1-0-s vereségért.

FRISSÍTÉS, SZERDA 09.57:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC