nb1.hu

A lengyel vendégek Magyarországot éltették.

Mind a négy magyar csapat győzelemmel mutatkozott be a nemzetközi porondon, ami örömteli tény. Viszont a sikerekhez, most is, mint mindig, kellettek a szurkolók is. A Fradi, a Honvéd és a Loki meccsén várható volt, hogy fergeteges lesz a hangulat, de a Vidi híveit külön meg kell említeni, hiszen ők Montenegróba utaztak el a kedvenceik miatt.
 

null

null

A visszavágón a fehérváriak ismét utazhatnak majd, ezúttal Felcsútig, de a többi gárda sem marad majd magyar biztatás nélkül külföldön.
 

null

null

Fontos megjegyezni, hogy a négy gárda játékosai és edzői gólörömeikben, győzelmi ünnepléseik során és a mérkőzések utáni nyilatkozataikban is megemlítették, azt, amiért ez a cikk létrejött.
 

null

null

Szintén külön említést érdemel, ami Dunaszerdahelyen történt. A helyi fanatikusok szintén hozták emblematikus formájukat, de a Cracoviai szurkolói is kitettek magukért, ráadásul a két tábor tagjai egymás nemzeteit is éltették. Nem kellene feltétlenül kihangsúlyozni, de nem árt, a vendégek Magyarországot éltették.
 

null

null

Tiszta szívből reméljük, hogy mind az öt csapat kiharcolja majd a továbbjutást!

null

null

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC