nb1.hu

Magyar-lengyel: Szalai Ádám keserédes öröme – reakció

A foci és a boksz hasonlóságáról is beszélt.

Magyarország 3-3-as döntetlent játszott Lengyelországgal, Szalai Ádám újra gólt lőtt a válogatottban hosszú idő után. A találkozó után elmondta, hogy próbálja helyén kezelni a mérkőzést és szeretne minél jobb formába lendülni az Eb-ig.

Szalai Ádám: ,,Nagyon elfáradtam. Próbálom a helyén kezelni a mérkőzést. Ha valaki azt mondja a mérkőzés előtt, hogy 3-3 a vége, akkor lehet, hogy kicsit pozitívabban értékelem, mint most. Ha 2-0 után azt mondják, hogy 2-2 lesz egy percen belül, akkor viszont nagyon kritikusan értékelem. Nehéz két ilyen pofonból ismét felállni, sikerült, de ez még nagyon a selejtező eleji forma volt szerintem. Ha az elején megnézem a lengyel és a magyar válogatottat és tudom, hol milyen játékosok vannak, azonban ebben most kicsit több volt."

Mire lehet még szükség?

,,Labdából egy kicsit kevés volt. Az első gól maximálisan tükrözte azt, amire készültünk. Sallának a gyorsaságát mindenképpen ki szeretnénk használni, hogy én visszalépegetek a három védőtől. Azonban előttem nagyon üres területek voltak, nem tudtunk az ellenfél térfelén játékpillanatokat kialakítani, ez volt az első félidőben a legnagyobb hiányosságunk. A második félidőben, a két gól után nagyon passzívak lettünk a védekezésben. Ez valamilyen szinten pszichésen érthető, ha kapsz két gólt egy perc alatt, akkor valamilyen szinten, mint a bokszban, kicsit meginogsz. Utána kicsit át kellett lendülnünk, hogy előrefelé védekezzünk, ne féljünk attól, hogy egy az egyeket kell védekezni akkor is, ha Lewandowskiról, Piatekről vagy Milikről beszélünk. Ez össze is jött, ennek is köszönhető, hogy megszereztük a vezetést. Aztán villant egyet a világ egyik legjobb játékosa."

 

 

Mennyit segít majd az, hogy hosszú idő után újra betalált a válogatottban?

,,A formám még nagyon messze van attól, amit saját magamtól várok az Eb-ig. Lassan 34 évesen, a karrierem vége felé is megpróbálok olyan formába lendülni, hogy az a csapat segítségére legyen. Az, hogy betaláltam, segíteni fog a formába lendülésbe, illetve ha Lang befejeli egyből, akkor lett volna egy gólpasszom is. Dolgozunk tovább, csináljuk tovább. Két nagyon kellemetlen és nagyon fontos mérkőzés jön. A csapat fejlődni fog a következő selejtezőkig, illetve az Eb-ig."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC