Magyar Kupa: Vidi-Fradi, Lipcsei a Puskás ellen

Kedden és szerdán rendezik a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóit: a négy mérkőzés közül kiemelkedik a bajnokságban címvédő MOL Vidi FC és a listavezető Ferencváros összecsapása.    
 
 A fehérváriak az első mérkőzésen 2-1-re nyertek a Groupama Arénában, ezzel megszakították a zöld-fehérek 30 mérkőzésből álló hazai veretlenségi sorozatát. Ezt megelőzően legutóbb 2017. július 13-án az Európa-ligában a dán Midtjylland győzött az Üllői úton. 
    
A bajnokságban nyolc pont választja el a magyar futball jelenlegi két meghatározó csapatát, ugyanakkor az idegenbeli siker miatt a kupában a fehérváriaknak van több esélyük továbbjutni.
    
A másik negyeddöntős élvonalbeli párharc is izgalmasnak ígérkezik, mivel a Debrecen hazai pályán csak minimális előnyt tudott kiharcolni a Mezőkövesddel szemben.
    
A Budapest Honvéd számára papírformának ígérkezik a visszavágó a másodosztályú Budaörs elleni párharcban, miután az első mérkőzést idegenben hozta, ugyanakkor az NB II hatodik helyén álló Soroksár akár meglepetést is okozhat, mivel a Puskás Akadémia elleni első felvonásban 1-1-es döntetlent ért el Felcsúton.
 
Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágók:
kedd:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 20.00 (az első mérkőzésen: 0-1)
    
szerda:
Soroksár SC (NB II)-Puskás Akadémia 15.30 (1-1)
MOL Vidi FC-Ferencváros 18.00 (2-1)
Budapest Honvéd-Budaörsi SC (NB II) 18.00 (2-1)

Legfrisebb híreink