Magyar Kupa: Osztermájer szerint tipikus kupameccset játszottak - REAKCIÓ

Az ellenfelet is dicsérte a Paks trénere.

Forrás: paksifc.hu

NB III-as ellenféllel csapott össze a Paks a Magyar Kupában, Hatvanba utaztak Bödéék.

A találkozót az első osztályú csapat kezdte jobban, a 11. percben büntetőhöz is jutott a csapat, amit Szakály értékesített. A 28. percben azonban egyenlített Karácsony révén a Hatvan, ami hatalmas önbizalmat adott az addig is szervezetten futballozó NB III-as csapatnak.

A második játékrészre a Paks jött ki jobban, amit remekül illusztrál Haraszti duplája, amivel eldőlt a meccs. Ezzel az eredménnyel a Paks bejutott a legjobb 64 csapat közé a Magyar Kupában, a Hatvan számára viszont véget ért a sorozat.

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője, így értékelt a meccs után:

„Jól álltunk bele a mérkőzésbe, jól kezdtünk, és vezetést is szereztünk. Később még több lehetőségünk nyílt, de ezeket sajnos eltévesztettük. A játékrész közepén pedig egy kontrából gólt is kaptunk. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez feldobta a Hatvant, majd roppant szervezetten futballozott. A második negyvenöt percre úgy jöttünk ki, ahogy az elsőre, helyzeteket, lehetőségeket alakítottunk ki. Sikerült is további két találatot szereznünk. Tipikus kupameccset játszottunk, ahol az alacsonyabb osztályban szereplő csapat szervezetten és lelkesen focizott, míg az első osztályú gárda túlnyomóan birtokolta a labdát. Jobb lett volna, ha már az első félidőben eldöntjük a továbbjutás kérdését, de így is elégedett vagyok a srácok mai munkájával. Összességében mindenképpen pozitív mérkőzést játszottunk, hiszen a négy fiatal labdarúgónk ezáltal tovább zárkózhatott az NBI-es keretünkhöz.”

Hatvan-Paks 0-3

Hatvan,  500 néző. Vezette: Szőts Gergely (Molnár István, Kovács Brankó Krisztián)
HATVAN: Bajkán – Fék, Katona R., Labát, Fék (Simon M., a szünetben) – Virág, Karácsony – Lukács Zs. (Szabó R., 64.), Kitl K., Bartók I. – Czibolya (Sárközi Sz., 78.) Vezetőedző: Gulyás Gábor
PAKS: Rácz G. – Vas (Debreceni, 73.), Szélpál N. (Kővári, a szünetben), Lorentz, Szabó J. – Windecker, Balogh B. – Haraszti, Bognár I., Szakály D. – Szendrei (Görög, 81.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor
Gólszerzők: Karácsony (27.), ill. Szakály D. (10.) Haraszti (72., 79.)

Legfrissebb híreink