nb1.hu

Magyar Kupa: másik csapattal megy a ZTE Kisvárdára

Történelmi tettért hajtanak Supkáék.

A szerdán Kisvárdára látogat a ZTE, amely meccsen eldől, hogy melyik csapat jut be a legjobb négy közé a Magyar Kupában.

A Kisvárda lélektani szempontból egy nagyon fontos győzelmet aratott a hétvégén a Honvéd ellen, a fővárosi csapatot egy utolsó pillanatos találattal győzte le Supka Attila gárdája. A Várda ezzel egy három meccses vereségi sorozatot szakított meg, pont a legjobbkor, hiszen történelmi tettet hajthat végre a Magyar Kupában. A 2014-15-ös kiírásban egyszer már játszhatott negyeddöntőt a szabolcsi csapat, akkor az NB II-es Szolnok ejtette ki egy oda-visszavágós párharcban. Amennyiben sikerülne a Kisvárdának továbbjutnia a ZTE ellen, akkor története során először kerülhetne be a legjobb négy csapat közé a Magyar Kupában. Szombaton azonban egy nagyon fontos bajnoki is vár az alakulatra, így Supka Attila ezt is szem előtt tartja a keret összeállításánál. Így nyilatkozott a tréner a szon.hu-nak:

,,Természetesen szeretnénk bejutni a következő körbe, ennek megfelelően készülünk fel a szerdai találkozóra. Tovább szeretnénk csiszolni azt az alapjátékot, amellyel minél eredményesebbek lehetünk. Minél hatékonyabban működtetni mindezt már szerdán a zalaegerszegiek ellen is. Szombaton az Újpest ellen egy nehéz bajnoki mérkőzés vár ránk, amelyen pontot, pontokat szeretnénk szerezni. Ezt szem előtt kell tartanunk, így a legutóbbi bajnokihoz képest lesz változás a kupára készülő keretben."

Nagyon nincs könnyű helyzetben a ZTE, még talpon van a csapat a Magyar Kupában, ám a veszélyzóna közelében van a bajnokságban, ezért fájdalmas döntést kellett meghoznia a klubvezetésnek, amiről Sallói István nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának:

,,A Várkerti Stadionban megrendezésre kerülő találkozóval kapcsolatban nehéz döntést hoztunk meg. Természetesen az elsőosztályú tagság megőrzése élvezi a prioritást a szezonban, így az MTK Budapest elleni mérkőzésre való felkészülés a legfontosabb jelenleg csapatunk számára. Habár a kialakult helyzet okán egyeztettünk a Kisvárdával a párharc elhalasztásáról, a szabolcsiak vezetése elzárkózott a lehetőségtől. A hét folyamán számos meghatározó játékosunk tér vissza távollétéből és kezdi meg a tréningezést a kerettel. A szerdai megmérettetésen főként a második csapat tagjai fogják képviselni klubunkat, ezáltal tehermentesítve az első keretet."

A találkozóra a ZTE második számú csapatának a vezetőedzője, ifj. Bozsik József utazik el a csapattal Kisvárdára, míg az NB I-es szakmai stáb Zalaegerszegen marad a kerettel, hogy az MTK elleni szombati meccsre készüljön. Annak ellenére, hogy nem a legerősebb csapatával áll ki a ZTE, a Kisvárda nem veheti félvállról a meccset, hiszen ez a találkozó remek alkalmat nyújt a zalai fiataloknak, hogy megmutassák magukat.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

15.00: Kisvárda Master Good–ZTE FC

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC