Magyar Kupa: kiderült, mikortól találkozhatnak az NB I-es csapatok

Eldőlt, hogy az NB I-es, illetve az NB II-es csapatok a hatodik fordulóban, 2016. szeptember 21- én kapcsolódnak a Magyar Kupa 2016–2017-es szezonjához.

 

Az MLSZ versenykiírása szerint harminckét klub ekkor még kiemelt lesz – összesen százhuszonnyolc együttes játszik a hatodik fordulóban –, így a két legmagasabb osztály gárdái nem kerülhetnek össze. Szintén a hatodik fordulóval kezdődik a kupaküzdelem az NB III-as együttesek számára – érdemes kiemelni, hogy nem NB I-es tartalékcsapatokról van szó! –, az ő esetükben ugyanakkor már előfordulhat, hogy saját csoportjukból vagy magasabb osztályból kapnak ellenfelet.

 

A hetedik és a nyolcadik fordulóba bejutó élvonalbeli együttesek szintén kiemeltek lesznek, ennélfogva a kupasorozatban először csupán a kilencedik körben, a legjobb tizenhat között kerülhetnek össze az első osztály képviselői.

 

A nyolcaddöntő – vagyis a kilencedik forduló –, a negyeddöntő, valamint az elődöntő párharcai már két mérkőzésen, oda-vissza vágós rendszerben dőlnek el, míg a 2017. május 31-re, szerdára kiírt döntő ismét egyetlen mérkőzéses lesz. A döntőt, csakúgy, mint az idén, jövőre is a Groupama Arénában rendezik meg – írta az nso.hu.

Legfrisebb híreink