Magyar Kupa: jegyértékesítés a Fradi meccsére

Az NB III-as csapat közleménye.

Forrás:

Szeptember 9-én, hétfőn sorsolták ki a Magyar Kupa 6. fordulójának a párosításait, ebben a körben már az NB I csapatai is pályára lépnek. Íme a párosítások!

A Magyar Kupa mérkőzéseit szeptember 21-én és 22-én játsszák. A Ferencváros és a ZTE elhalasztott bajnoki találkozója miatt e két együttes a kupában szeptember 25-én, szerdán csap össze a hétfőn kisorsolt ellenfelével. A csapatokat Dunai Antal olimpiai bajnok, többszörös magyar bajnok és Magyar Népköztársasági Kupa győztes labdarúgó húzta ki.

Az OTP Bank Liga és Merkantil Bank Liga csapatai még kiemeltek voltak a sorsoláson, tehát egymással nem kerülhettek össze.

A párharcok pályaválasztói az alacsonyabb osztályú együttesek. Azonos osztály esetén az elsőnek kihúzott csapat játszik hazai pályán.

A Tállya KSE szerencsés volt: a Balmazújváros kizárása miatt erőnyerőként nem kell pályára lépnie a 6. fordulóban, a 7. körben folytatja szereplését.

A továbbjutás egy mérkőzősen dől el; ha ez nem sikerül a rendes játékidőben, kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.

Az FTC az NB III-as Iváncsa vendége lesz, íme, a klub közleménye a 16-án, hétfőn kezdődő jegyvásárlásról:

„Jegyinformációk az FTC elleni kupameccsről!

A jegyek árusítása szeptember 16-án, hétfőn kezdődik!

 

Jegyvásárlásra:
- HÉTFŐTŐL (09.16) - PÉNTEKIG (09.20) minden nap 17:00 - 19:00 között személyesen lesz lehetőség az iváncsai sportpályán;
- vagy előzetes, telefonos egyeztetés alapján a 30/ 597 7957 telefonszámon.

 

Felhívjuk minden szurkolónk és érdeklődő figyelmét, hogy a nagy érdeklődés miatt, és a szigorú előírások betartása végett a jegyek korlátozott számban kaphatóak!

Egy személy maximum 5 jegyet vásárolhat.
A MLSZ útmutatása alapján a JEGYÁRAK egységesek, 1600 Ft-ba kerülnek. 8 éves kor alatt a belépés ingyenes. A jegyek a hazai szektorokba szólnak.

 

A VENDÉG szektorba, VENDÉG SZURKOLÓK csak Budapesten (Üllői úton) tudnak jegyet vásárolni, érvényes Fradi-szurkolói kártya birtokában. Az MLSZ előírásai alapján korlátozott számú vendég-jegy kerül értékesítésre.

 

A MÉRKŐZÉS NAPJÁN JEGYVÁSÁRLÁSRA NINCS LEHETŐSÉG!

 

Az FTC elleni mérkőzés megtekintésére csak és kizárólag a meccsjegy megváltásával van lehetőség, egyéb más esetben elfogadott, kedvezményre jogosító kártyát, dokumentumot nem tudunk elfogadni!

 

Várunk minden futballbarátot!
Iváncsa KSE vezetősége”

PÁROSÍTÁSOK
Magyar Kupa, 6. forduló:

Érdi VSE (NB III)–DVTK (NB I)
Club Valnut Nádasd FC (megye II)–Soroksár FC (NB II)
Putnok FC (NB III)–Paksi FC (NB I)
Unione FC (megye I)–MTK Budapest (NB II)
Hódmezővásárhelyi FC (megye I)–Budaörs (NB II)
XII. Kerület Svábhegy FC (megye I)–Kazincbarcika (NB II)
Dunaharaszti MTK (NB III)–Budapest Honvéd (NB I)
Iváncsa KSE (NB III)–Ferencvárosi TC (NB I)
Kelen SC (NB III)–Vác FC (NB II)
DEAC (NB III)–Aqvital FC Csákvár (NB II)
Újfehértó SE (megye I)–FC Ajka (NB II)
Úrkúti Sportkör (megye I)–Vasas FC (NB II)
Eger SE (NB III)–MOL Fehérvár FC (NB I)
Kiskunfélegyházi HTK (megye I)–ZTE FC (NB I)
Sárvár FC (NB III)–DVSC (NB I)
Bonyhád VLC (megye I)–Puskás Akadémia FC (NB I)
FLAVUS Velence (megye I)–Szeged-Csanád Grosics (NB II)
Edelényi FC (megye I)–BFC Siófok (NB II)
Kőrösladányi MSK (megye I)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
SBTC Kft. (megye I)–Szolnoki MÁV FC (NB II)
Pilisi LK-Legenda Sport (megye I)–Kisvárda Master Good (NB I)
Balassagyarmati SE (NB III)–Dorogi FC (NB II)
Hévíz SK (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC (NB I)
ESMTK (NB III)–WKW ETO FC Győr (NB II)
FC Hatvan (NB III)–Újpest FC (NB I)
Taksony SE GP Solar (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
Törökszentmiklósi FC (megye I)–Budafoki MTE (NB II)
Szentlőrinc SE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
THSE Szabadkikötő (NB III)–Duna Aszfalt TVSE (NB II)
Gyöngyösi AK (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
Soltvadkerti TE (megye I)–Kaposvári Rákóczi FC (NB I)
Szarvasi FC 1905 (megye  I)–Thermal SPA Siklós FC (NB III)
Berettyóújfalui SE (megye I)–Szajol KLK (megye I)
Heves Therm Hevesi LSC (megye I)–Füzesgyarmati SK (NB III)
Ceglédi VSE (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III)
FC Nagykanizsa (NB III)–VLS Veszprém (NB III)
Tamási 2009 FC (megye I)–Tihanyi FC (megye I)
Greenplan Balatonlelle SE (NB III)–FC Dabas (NB III)
ASR Gázgyár (megye I)–Makó FC (megye I)
SC Sopron (megye I)–WATI-Kecskéd KSK (megye I)
Csornai SE (megye I)–Tatabányai SC (megye I)
Villányi TC (megye I)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)
Pétervására SE (megye I)–Herold Trans Menfőcsanak (NB III)
Csörnöc Gyöngye Vasvár VSE (megye I)–Credobus Mosonmagyarovár (NBII)
Nagyecsed RSE (megye I)–Nagybajomi AC (megye I)
Balatoni Vasas SE (megye I)–Kecskeméti LC (megye I)
Gönyű SE (megye I)–BKV Előre (NB III)
Kinizsi SK Gyenesdiás (megye I)–Dabas-Gyón FC (NB III)
Tarr Andráshida SC (NB III)–KTE Hufbau (NB III)
Móri SE (megye I)–HR-Rent Kozármisleny (NB III)
Szekszárdi UFC (NB III)–Lipót Pékséd SE (NB III)
Ajka Kristály SE (megye I)–Balkányi SE (megye I)
Monor (NB III)–Komárom VSE (NB III)
Sényő-Carnifex FC (NB III)–Jászberényi FC (NB III)
Sárisápi BSE (megye I)–Rákosmente KSK (NB III)
Berkenye SE (megye I)–Ózdi Kohász SC(NB III)
Egerszalók SE (megye I)–PMFC (NB III)
Viadukt SE-Biatorbágy (megye I)–Dunaújváros (NB III)
Bogács Thermálfürdő (megye I)–III. Ker. TVE (NB III)
Maglódi TC (megye I)–MVSC-Miskolc (megye I)
Olajmunkás SE Gellénháza (megye I)–Sárbogárd SE (megye I)
Szegedi VSE (megye I)–Bicskei FC (NB III)
Magyar Mélyépítő HSE (megye I)–Vép VSE (megye I)

Legfrissebb híreink