nb1.hu

Magyar Kupa: hatalmas meccseken okozhatnak csodát a kishalak

A régi szép időket idézheti a szerdai játéknap - ELŐZETES.

A Magyar Kupa 9. fordulójában a kedd esti Újpest-MOL Fehérvárt követően szerdán 7 mérkőzést rendeznek. A tét nem kisebb, mint egyrészt az előnyszerzés a február 19-i visszavágókra, másrészt az első nagy lépés megtétele a legjobb 8 közé kerülés érdekében.

Ez pedig sok csapat számára az esztendő egyik legfontosabb mozzanata lehet. A 16, még versenyben lévő alakulat közül pont a fele, szám szerint 8 az, amelyik nem NB I-es tagságú, sőt, 4 NB III-as gárda is dédelgeti titkos – vagy nem is olyan titkos – álmát a csoda érdekében. Ez klisészerűen fogalmazva a régi szép időket idéző, mindenesetre mindenképp örömteli a magyar futball viszonylatában, hisz nagy múlttal rendelkező, sokak által kedvelt klubokról van szó, akiknek meccseire olykor-olykor még többen látogatnak ki, mint egy-egy első osztályú bajnokira.

Magyar Kupa: beteljesül Hajdú B. István fenyegetése – NB1.hu

Az NB I-ben és az NB II-ben már zajlanak a tavaszi küzdelmek, de a Magyar Kupában még csak most indul majd be az élet. Elméletileg nem is akármilyen csemegével, ráadásul érdekes előjelekkel.

A hétközi játéknap és a nem éppen kedvező időpontok ellenére is várható, hogy sok szurkoló lesz kíváncsi a párharcokra, ami ekkor különösen tartogat izgalmas, érdekes és fordulatos pillanatokat, nem egyszer hatalmas mérkőzéseket. Az oda-visszavágós rendszer végett minden gólnak és jelenetsornak dupla tétje van, így nem lepődnénk meg, ha már szerdán záporoznának a találatok – a hazai környezetben játszó "kishalak" ilyenkor általában profin és okosan nekirontanak esélyesebb riválisuknak.

 

Lipót Pékség-ZTE (14.00):

Ilyen lehet a harmadosztály Nyugati csoportjának meglepetéscsapata, a 3. helyen telelő Lipót Pékség: ők a Gyirmótot verték az előző körben, és talán akadhat némi remény számukra a hétfőn edzőt váltó Zalaegerszeg ellen. A ZTE útja Márton Gábor irányításával friss lendületet vehet, és a bennmaradásért folyó harc mellett egy esetleges menetelés a kupában mindenképpen jót tenne a klub lelkének.

PMFC-Paks (14.00):

Hasonló lehet a felállás a PMFC-Paks rangadón, a Közép csoportban listavezető, ám a mögöttünk hagyott hétvégén edzőmeccsükön komoly balhéba keveredő pécsiek a Puskás Akadémia elleni vereség alkalmával a két érdekes kiállítás miatt szintén nem történetük legkellemesebb 90 percét maguk mögött tudó, az NB I-ben szintén gyengélkedő tolnaiak ellen ráadásul egy fokkal esélyesebbek lehetnek, mint a lipótiak a két osztállyal feljebb játszó zalaiakkal szemben. 

Mezőkövesd-Kaposvár (18.00):

Az egyetlen NB I-es összecsapást a Mezőkövesd és a Kaposvár vívja: mondani sem kell, hogy a bajnokságban parádézó matyóföldiek és a sereghajtó somogyiak között igen nagy a lélektani differencia, ez adhat pikantériát a történéseknek.

Békéscsaba-Puskás Akadémia (18.00):

Az esti programban kapott helyet 3 NB II-es együttes: a Ferencvárost búcsúztató Békéscsaba és a Puskás Akadémia szorosnak ígérkező párharcnak néz elébe. A Kórház utcában szintén nagyon szeretik a kupamérkőzéseket, a zöld-fehérek kiütése csak fokozta a hangulatot.

MTK-Dunaújváros (18.00):

A másodosztályban éllovas MTK egyértelműen úgy tűnik, felnőtt az NB I-esek színvonalához, egy magabiztos kupaforduló ezt az érzést tovább növelheti a fővárosiaknál. A múltat is idézve fogadják a Dunaújvárost, amely téli felkészülése közepén tart – mindez nem okozhat problémát az NB III-as gárdáknak, hiába kezdődött el már a bajnokság az első és másodosztályban.

Honvéd-Haladás (19.30):

Az egyre nagyobb bajban lévő Haladás hiába erősített jól télen, mindkét 2020-as NB II-es meccsét 0-0-val zárta – igaz, a Honvéd ellen már pályán lehet a korábbi válogatott igazolás, Farkas Balázs. A Honvéd jó formának örvend, Giuseppe Sanninóék egyértelműen favoritként fogadják a szombathelyieket.

Dorog-III. Kerület (14.00):

A nap, egyben a nyolcaddöntők egyik legérdekesebbnek ígérkező meccsét Dorogon rendezik, a DVSC-t kiejtő hazaiak "örökrangadón" meccselnek a Nyíregyházát és Vasast is búcsúztató III. Kerülettel. A hangulat – amelyről helyszíni beszámolóval jelentkezünk majd – adott lesz…

 

A szerdai program:

A visszavágókat február 19-én rendezik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC