Magyar Kupa: hat góllal üzent a Budafok a Fradinak - REAKCIÓ

Akár mesterhármas is lehetett volna.

Forrás: budafokimte.hu

Meggyőző, 6-0-ás győzelemmel lépett túl a Mohácson a Budafok, ezzel bejutva a legjobb 64 csapat közé a Magyar Kupában.

A mérkőzésen nem forgott veszélyben a Budafok győzelme, az első félidőben kettő, a másodikban négy gólt vágott a csapat. Ebből kettőt Ihrig-Farkas Sebestyén, a játékos így nyilatkozott a mérkőzés után:

,,Az első gól, ami átszakít egy olyan gátat, ami felszabadultságot ad a csapatnak. Megszereztük, szerencsére jöttek a további gólok is. Örülök, hogy ilyen nagy arányú győzelmet tudtunk aratni, mert most jön a jövő hét és jobb így készülni."

Az NB I következő fordulójában a Ferencvárost fogadja majd a Budafok. A budaiakhoz hasonlóan a zöld-fehérek is hat gólt szereztek a saját Magyar Kupa-meccsükön, ám egyszer a saját kapujuk hálója is megzörrent. A Fradira nem vár könnyű sorozat, hiszen a Budafok elleni meccs előtt a BL-ben lép majd pályára a csapat szerdán, majd egy hétre rá kövezik a visszavágó.

MOHÁCSI TE–BUDAFOKI MTE 0–6 (0–2)
Mohács, 700 néző. Vezette: Barna Gábor (Kiss Balázs, Perák András)
MOHÁCS: Farkas M. – Vég, Ignácz, Károly V., Kiss I. – Nagy Zs. (Berkovics, 64.), Brukner (Hetényi, 74.), Menyhei, Izsák – Schmidt (Marton, a szünetben), Péter J. Edző: Kvanduk János
BUDAFOK: Bese – Nikolics, Romic, Oláh B. (Margitics, 74.) – Ihrig-Farkas, Huszti, Micsinai, Kulcsár K. (Kovács D., 70.), Kirják – Szabó M. (Skribek, 60.), Zsóri. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Ihrig-Farkas (23., 73.), Zsóri (38., 84.), Marton (47.), Kulcsár K. (50.)

Legfrissebb híreink