nb1.hu

Magyar Kupa: előrehozott döntőről beszélt Carrillo

Nehéz helyzetben van a MOL Fehérvár.

Szerda este eldől, hogy melyik négy csapat reménykedhet idén a végső győzelemben a Magyar Kupában. A címvédő MOL Fehérvár nincs könnyű helyzetben, hiszen Joan Carrillo csapatának kétgólos hátrányt kellene eltüntetnie a Zalaegerszeg ellen. Az egerszegiek az első meccs hajráját megnyomták, hiszen Ikoba a 83., míg a fiatal Hegedűs Olivér a 87. percben vette be Kovácsik Ádám kapuját.

Magyar Kupa: csak négy csapat maradhat – program – NB1.hu

Három csapat várhatja előnyből a visszavágót, kiderül melyik NB II-es csapat marad talpon. A Mezőkövesd és a Puskás Akadémia egymást követik az NB I-es tabellán, ám mint ott, itt is a Mezőkövesd van lépéselőnyben. Az első meccset Kuttorék nyerték meg 1-0-ra, így nagy előnnyel indulnak majd hazai pályán.

A Fejér megyei csapat a hétvégén megyei rangadóval hangolt a visszavágóra. Nikolicsék ugyan a Puskás Akadémiával vívott meccsen is hátrányba kerültek, de fordítani tudott a Vidi, és 4-1-es győzelmet aratott. Carrillo a diadallal kapcsolatban elmondta, a fehérvári szurkolók is kivették a részüket a sikerből. A szakember szerint a szerdai összecsapást gyakorlatilag előrehozott döntőnek is lehet nevezni. Hozzátette, bízik a játékosaiban és a fordításban.

"Ahogyan a Puskás Akadémia elleni győzelmet követően is mondtam, szeretném megköszönni a biztatást azoknak, akik ott voltak a Pancho Arénában. Remek hangulatot teremtettek. Sokkal könnyebb így játszania a csapatnak, hogy a hátuk mögött érzik a szurkolókat. A ZTE elleni találkozón nincs túl sok opciónk, támadnunk kell és gólokat kell szerezni. Olyan ez, mintha már most a döntőt játszanánk. Akár egyetlen hiba után is még nehezebb helyzetbe kerülhetünk, de hiszek a csapatban, hiszen minőségi labdarúgók alkotják a keretet és bízom benne, hogy ezek a játékosok képesek megfordítani a párharcot" – fogalmazott Joan Carrillo.

Fontos lenne a korai gól a Vidi légiósa szerint – NB1.hu

A holnapi napon sor kerül a Magyar Kupa egyeddöntőinek a visszavágóira, a MOL Fehérvár FC hazai pályán fogadja az egyre jobb formába lendülő ZTE-t. A két csapat első meccsén nagyjából 80 percen keresztül semmi izgalmas nem történt a pályán, de ez a hajrára megváltozott.

Márton Gábor a fór ellenére sem elbizakodott, szerinte mindkét alakulatnak ötven százalék esélye van a továbbjutásra. A ZTE trénere úgy véli, bátor és fegyelmezett játékkal lehet esélyük a meglepetésre.

"Remélem, hogy hasonlóan jó játékkal rukkolunk elő Székesfehérváron, mint tettük egy hete hazai pályán, az odavágón. Előnyt harcoltunk ki, és a visszavágón is szeretnénk jó eredményt elérni, de a továbbjutásra, ahogy az első mérkőzés után is említettem, 50-50% esélyt adnék mindkét együttesnek. Bár a Fehérvár ellen rövid időn belül már harmadszor lépünk pályára, ezeket nem lehet összehasonlítani: más volt a bajnoki, más az első kupameccs és más lesz a visszavágó is. Mindig az a legerősebb tizenegy, amely kifut a pályára, ellenfelünk kerete viszont bővebb, így ők könnyebben tudnak rotálni a bajnokik között. Bármilyen felállásban ők a mérkőzés esélyesei, de ha olyan szervezetten és bátran játsszunk, mint egy héttel ezelőtt, akkor meglepetést okozhatunk" – nyilatkozta Márton Gábor.

A Magyar Kupa szerdai programja:

17.30: Mol Fehérvár FC–ZTE FC
18.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia
18.00: MTK (NB II)–Dorogi FC (NB II)
18.00: Budapest Honvéd–Paks (Szeged, Szent Gellért Fórum)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC