nb1.hu

Magyar Kupa: Csercseszov hiányzói, Dombi intelme – reakciók

Kulcsemberre nem számíthat a Vidi, megyei rangadó vár a Kecskemétre.

Vasárnap kilenc meccset rendeznek a MOL Magyar Kupában. A Monaco elleni siker után a Fradi a Bicske otthonában vendégeskedik. Az FTC edzője, Sztanyiszlav Csercseszov elmondta, többen is sérüléssel bajlódnak a csapatában. A Vidi a III. Kerülettel csap össze, a fehérváriaknál nem léphet pályára Fiola Attila eltiltás miatt.

A Loki a Dabas otthonában harcolhatja ki a továbbjutást, Dombi Tibor szerint ehhez nem elég negyedgőzzel játszania a Lokinak. A Kecskemétre megyei rangadó vár a Tiszakécske ellen. A KTE honlapja szerint a kecskemétiek legutóbb 1965-ben nyertek Tiszakécskén.

Bemutatkozik az előző kiírásban a döntőig menetelő Paks is, amely Pécsen vizitiál.

Nézzük, a főszereplők hogyan várják a kupameccseket:

Sztanyiszlav Csercseszov (a Fradi vezetőedzője): "Remélem, hogy a megkezdett úton megyünk tovább. A kupasorozat is fontos számunkra, itt egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról, tehát nyernünk kell vasárnap. Majd a kupameccs előtt meglátjuk, hogy melyik játékosunk milyen kondícióban van. Több játékosra kisebb sérülés vagy néhány kihagyott edzés miatt nem számíthatok, vasárnap döntünk majd a végleges összeállításról."

Michael Boris (a Vidi vezetőedzője): "Nehéz mérkőzésre számítok, már csak azért is, mert több korábbi NB I-es játékos játszik a III. Kerületi TVE-ben. Papíron természetesen mi vagyunk az esélyesek, tovább kell jutnunk a következő fordulóba. Felkészültünk, megnéztük és elemeztük a mérkőzéseiket, láttuk, hogy a pálya minősége nem lesz a legjobb, ehhez gyorsan kell majd alkalmazkodnunk. Most csak a következő körbe továbbjutás lebeg a szemünk előtt, természetesen szeretnénk eljutni a sorozat döntőjébe, de addig még sok meccs vár ránk, amelyeken ki kell harcolnunk a továbbjutást. Fiola Attilára a tavaszi, győri kupameccsen kapott piros lapja miatt nem számíthatok a vasárnapi meccsen, rajta kívül szinte mindenki bevethető, a legerősebb csapatunkkal utazunk a Óbudára"

Dombi Tibor (a Loki megbízott edzője): " A hazaiak biztosan nagyon lelkesen fognak futballozni, nekünk pedig fel kell nőnünk ehhez a lelkesedéshez. Minden ezen fog múlni. Ha ezt megtesszük, akkor nem lehet gond, mert képességekben jobbak vagyunk. Nagyon keserves tud lenni minden ilyen kupameccs. Tavaly is megszenvedtünk például Veszprémben, csak 1-0-ra tudtunk nyerni az NB III-as vetélytárs otthonában, majd az akkor NB II-es Kecskemét ellen kiestünk. Az lesz a legfontosabb, hogy milyen lesz a hozzáállásunk, mert nem vagyunk annyira jó csapat, hogy negyedgőzzel játszva továbbjussunk. Nincs már akkora különbség az NB III. és az NB I. között, mint régen, oda kell figyelnünk."

Hahn János (a Paks játékosa): "Követtem a Pécs eredményeit NBII-ben, nyolc fordulón vannak túl vereség nélkül, legutóbb éppen a Győrt verték idegenben. Ahogy mindenki, én is egy nagyon kemény összecsapásra számítok, de beleállunk, hiszen tovább kell jutnunk! A PMFC egy roppant erős, felsőházi másodosztályú gárda, akik idén talán még a feljutó helyek egyikére is pályázhatnak. Az NBI-es csapatok közül a legnehezebb ellenfelet kaptuk, ennek tükrében a hétvégi kupameccsünk egy bajnoki rangadóval ér fel. Két és fél éve már jártunk Pécsett a kupában, akkor kiharcoltuk a következő kört, most is minden erőnkkel ezen leszünk."

Szabó István (a Kecskemét vezetőedzője): "Tiszakécske egy szomszédvár, én is dolgoztam ott, tele vagyok szép emlékkel abból az időszakból is, de most már a Kecskemét sikereiért küzdhetek a csapatommal. Itt nincs döntetlen, valakinek tovább kell jutnia vasárnap, szeretnénk mi kiharcolni ezt. Veszélyes csapat a Tiszakécske, láttam őket idén is, mivel figyelemmel követem az NB II-t. Nagyon jól igazoltak nyáron, bármennyire is próbálnak szerények maradni, tele vannak olyan játékosokkal, akiknek több NB I-es meccs van, mint a mi futballistáinknak. Elég csak Balázs Benjámin, Horváth Zoltán, Balajti Ádám vagy Zamostny Balázs nevét említeni. A tabellán elfoglalt helyezésük nem reális, fentebb lenne a helyük véleményem szerint, így biztosan nagyon nehéz mérkőzés lesz ez számunkra. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a párharc mindig nagy érdeklődés mellett zajlott a múltban is, most sem lesz ez másként. Nagyon tiszteljük ellenfelünket, igazi kupameccsre van kilátás, de mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért, mert szeretnénk itt is minél messzebb jutni. Több új játékos érkezett, de sokan emlékezhetnek a keretből a tavalyi meccsekre. Kiváló minőségű pályán fogunk játszani egy olyan csapattal, mely otthon rendkívül erős. Feltérképeztük a Tiszakécskét ugyanúgy, ahogy a bajnoki ellenfeleinket szoktuk, én is megnéztem őket, de ebben semmi újdonság nincs. Kollégám szintén ott volt a Honvéd elleni meccsünkön, ez teljesen normális a mai világban. Mindkét csapatnak van ideje felkészülni a következő bajnoki fordulóig, így nagy valószínűséggel a legjobbnak gondolt kezdőcsapatok futhatnak majd ki a pályára. Kiélezett és jó mérkőzést várok."

A vasárnapi program:

MOL MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

13.00: Pécsi MFC (NB II)–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
15.00: Meton FC Dabas SE (NB III)–Debreceni VSC
15.00: Tiszakécskei LC (NB II)–Kecskeméti TE
15.00: III. Kerületi TVE (NB III)–Mol Fehérvár FC
15.00: Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
15.00: Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Szolnoki MÁV FC (NB III)
15.00: Putnok FC (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
16.00: Bicskei TC (NB III)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
18.00: XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)–MTK Budapest (NB II)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC