nb1.hu

Magyar Kupa: az elmúlt 5 év legsikeresebb, alcsonyabb osztályú csapatai

Lesz-e meglepetés ebben a szezonban?

Rendszerint NB I-es csapat nyeri meg minden évben a Magyar Kupát, azonban az alacsonyabb osztályú gárdák minden évben meglepetést okoznak. Most megnéztük, hogy az elmúlt 5 évben melyik NB II-es, NB III-as és megyei osztályokban szereplő csapatok jutottak a legtovább.

2015-16

Ebben az évben a legsikeresebb NB III-nál alacsonyabb osztályban szereplő csapata a BLSZ I-ben szereplő Internationale CDF SE volt, amely az NB III-as Tiszaújváros elleni 4-0-ás vereséget követően esett ki a kupából a nyolcaddöntőben. Ugyanitt értek véget az NB II-es csapatok kalandjai is, hiszen az eddig eljutó Szeged, ZTE, Csákvár és Sopron egyaránt elvéreztek, a legutóbbi ráadásul az NB III-as Nyíregyháza ellen esett ki. A negyeddöntőbe három NB III-as csapat jutott a Szpari a Loki ellen, a Kozármisleny a Békéscsaba ellen, míg a Tiszaújváros az Újpest ellen vérzett el.

2016-17

Ebben a szezonban egyetlen megyei csapat sem jutott el a nyolcaddöntőkig, legtovább a Kecskemét, a Ménfőcsanak, a Baktalórántháza, a Celldömölk és a Bicske jutott. Az NB II-es csapatoknak a negyeddöntő volt a végállomás, itt esett ki a Szolnok, valamint az akkor még NB III-as Budafok ellen a Sopron. A legeredményesebb NB III-as alakulat már az előbb említett Budafok volt, melyet az elődöntőben a későbbi győztes Ferencváros ejtett ki.

2017-18

Ebben az évben az NB III-as klubok már nem voltak annyira acélosak, a legjobb harminckettő köréig jutott el a Dunaújváros, a Gyöngyös, a Vecsés, az Érd, a RKSK és a Cigánd is. Két megyei csapat jutott el a nyolcaddöntőkig, a Nagykanizsa és a Sényő. Két NB II-es csapat jutott el a negyeddöntőkig, ahol az MTK az Újpest, míg a Békéscsaba a Balmazújváros ellen esett ki.

2018-19

Ebben az idényben csak a főtábla második fordulójáig jutottak el megyei csapatok, többek között az azóta NB III-as Lipót és Tatabánya. Az NB III-asok közül az Ajka, az Andráshida és a Taksony bírta a legtovább, mind a nyolcaddöntőkben hullottak ki. A legsikeresebb NB II-es gárda a Soroksár volt, melyet az elődöntőben ejtett ki a Honvéd.

2019-20

A megyei csapatok közül a Szarvas végzett a legelőkelőbb helyen, hiszen a legjobb 32 csapat közé jutott. Az NB III-asok közül a Pécs, a Lipót, a Dunaújváros és a III. Kerület bírta a legtovább. Az azóta NB I-es MTK jutott a legtovább a másodosztályú csapatok közül, a későbbi nyertes Honvéd csak tizenegyesekkel tudta kiütni a kék-fehér gárdát az elődöntőben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC