nb1.hu

Magyar Kupa: a DVSC harmadik erőfelmérője

Michael Boris és a 90 perc.

A kupamérkőzések sajátossága, főleg akkor, ha egy mérkőzésen dől el a továbbjutó kiléte, hogy tényleg egészen simán eltűnhetnek a különbségek a csapat között. A pillanatnyi formáé és az osztályoké is.

Éppen a felsoroltak miatt is lesz kiemelten érdekes a kora esti DVSC-MTK a Magyar Kupában, pláne azért, mert a Loki ugye az NB I-be tart, így valósabb képet kaphatnak arról a debreceniek, hol tart a csapatuk, mint akkor, amikor – nem megbántva senkit, de tényt közölve – egy-két kivételtől eltekintve, NB II-es gárdák ellen játszanak.

A kiemelkedő, akár NB I-es szintet is megütő másodosztályú csapatok közül a Gyirmóttal és a Vasassal játszott már a DVSC 2021-ben, mindkét találkozóra a Nagyerdőben került sor (akárcsak a mai kupameccsre), Dzsudzsákék mindkétszer lezakóztak…

Huszti Szabolcs vezetőedzőnek tehát nem lesz könnyű dolga, mint ahogyan a játékosainak sem, és nem csak az ellenfél miatt. Debrecenben ugyanis több sérült is van, a jelek szerint nem játszhat majd Sós Bence, Poór Patrik, Bódi Ádám, és Lakatos Benjámin. Bódi már könnyített, Lakatos meg labdás edzéseket végezhet…

Elméletileg akár pályára léphet az új igazolás, Ugrai Roland, aki Kispesten finoman fogalmazva sem váltotta meg a világot, az elmúlt hetekben meg az NB III-as, igaz, ott a Keleti csoportban listavezető III. Kerülettel készült…

Azzal, hogy a Lokira fontos erőfelmérő vár, Toldi Gábor, Huszti Szabolcs segítője is egyetért, aki egyébként nyilatkozni szokott a nyilatkozni nem szerető vezetőedző helyett:

„Egészséges önbizalommal és nagy várakozással tekintünk az MTK elleni kupameccsre. Megtiszteltetés számunkra, hogy a legjobb nyolc csapat között egyedüli másodosztályúként vehetünk részt. Ez egy kiváló erőfelmérő lesz a számunkra, hisz az NB I-ben is kiemelkedő és jó futballt játszó csapat az MTK. A labdarúgóinktól egy stabil csapatjátékot várok el, ezen a találkozón mindenki megmutathatja a valódi értékeit. Ennek szellemében egy jó mérkőzésre számítok, melyen bízom benne, maximális partnerei tudunk lenni a kék-fehéreknek.”

Az MTK a táblázaton az élmezőny tagja az élvonalban, de Michael Boris vezetőedző a mérkőzéseik utáni sajtótájékoztatókon az nb1.hu kérdéseire válaszolva mindig elmondja az utóbbi időben, addig foglalkoznak kiemelt célként a bennmaradás kiharcolásával, ameddig meg nem szerzik azt a 45 pontot, ami szerintük elég lehet az eléréséhez. Majd mindig hozzáteszi, hogy utána gondolkodnak el a továbbiakon.

Boris a Lokiról azt mondta, hogy kisebb hullámvölgybe került a múlt héten, de ő is adja azt a véleményt, hogy a kupameccs az teljesen más. Meglátása szerint a DVSC játékosai mindent megtesznek majd a továbbjutásért, így nekik is mindent bele kell majd adniuk, ha sikeresek akarnak lenni. 

Az MTK mestere arra készül, hogy a hazaiak kontrákra készülnek majd, ezért figyelniük kell majd a visszarendeződésekre, emiatt külön felhívta a játékosai figyelmét arra, hogy veszélyes területeken nem szabad eladniuk a labdákat.

Bízik a továbbjutásban, amit reményei szerint 90 perc alatt érnek majd el.

Kezdés 17.30-kor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC