nb1.hu

Magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott – reakció

Több pozitívumot is kiemelt a kapitány.

Az MLSZ összefoglalója:

"Férfi futsalválogatottunk 3-0-ra legyőzte a norvég válogatottat poreci edzőtáborozása első mérkőzésén.

Az ősszel vb-selejtezőket játszó férfi futsalválogatott legutóbb novemberben lépett pályára, utolsó meccsén legyőzte az Eb-résztvevő bosnyák együttest. Azóta két összetartása is elmaradt a csapatnak, ezért különösen jól jött, hogy sikerült megszervezni a mostani, horvátországi edzőtábort, amelyen két mérkőzés is szerepel a programban.

Az elsőt a norvégok ellen játszotta le együttesünk péntek délután, és a kissé döcögős kezdés ellenére végül magabiztos, 3-0-s győzelemmel zárta a mérkőzést. Az első félidőben Dróth Zoltán találatával szerzett vezetést a magyar csapat, majd a fordulás után Nagy Imre és Tatai József is bevette a skandinávok kapuját, így alakult ki a 3-0-s végeredmény.

– Érezhető volt, hogy hosszabb ideje nem készült együtt a csapat, az első tíz percben még kerestük a ritmust, és nem tudtunk jól reagálni az ellenfél agresszív játékára. A félidő felétől szép lassan átvettük az irányítást, növelni tudtuk a játék sebességét, a második félidőben pedig már végig uraltuk a mérkőzést. Az edzőtábor egyik fő célja, hogy felvegyük a nemzetközi ritmust, ebben sikerült előrelépnünk, és azt is komoly fegyverténynek tartom, hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a mérkőzést – értékelt az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány."

Magyarország-Norvégia 3-0 (1-0)
Magyarország:
Alasztics Marcell – Rábl János, Harnisch Ákos, Hajmási Milán, Dróth Zoltán
Cserék: Spandler Mátyás, Nagy Imre, Vas Ádám, Tatai József, Bíró Attila, Rutai Balázs, Büki Baltazár, Horváth Benedek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC