nb1.hu

Lőw Zsolt nem váratná el az Eb-re való kijutást

Cél a magyar labdarúgás felzárkóztatása.

Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain magyar pályaedzője az M4 Sportnak adott interjújában elárulta, milyen felfogást próbálnak megvalósítani Thomas Tuchellel a párizsiak szupersztárokkal teletűzdelt öltözőjében. A magyar szakember az előtte álló kihívásokról, Marco Rossi formálódó magyar válogatottjától, a reális elvárásokról és a külföldön dolgozó magyar edzők szerepéről is beszélt.
 
Edző és játékos, nem tanár és diák
 
„A Paris Saint-Germainnél próbálunk baráti kapcsolatot kialakítani a játékosokkal, közösen alkotni valamit az edzésen, nem pedig korbáccsal, spártai körülmények között irányítani őket. Egy jó hangulatot próbálunk kialakítani a csapaton belül, talán ez lehet a sikerünknek a kulcsa. Nem a klasszikus tanár-diák viszony a jellemző, hanem a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló, egymástól való tanulás.”
 
Egy vezetőedzői állás?
 
„Nem vagyok benne biztos, hogy erre jelen pillanatban készen állok. Egyszer mindenképp szeretném kipróbálni magam, nem tudom megmondani, mikor lesz ennek itt az ideje. Szakmailag talán már megérettem rá, de nem tudom, lelkileg vagyok-e annyira erős, hogy egy ilyen komoly felelősséggel járó munkát nap mint nap, ilyen nyomás alatt megfelelően tudjak végezni.”
 
Marco Rossi változást hozott
 
„Tetszik, amit Marco Rossi eddig csinál, nem csak látni akarom, hanem látom is a változásokat. Bátran nyúl játékosokhoz, bátran nyúl bele a mérkőzésekbe és változtat, tetszik ez a hozzáállás. Több pozitív jelet is lehetett látni a magyar labdarúgó-válogatott játékában az elmúlt mérkőzéseken.”
 
Nem realitás az Eb-szereplés
 
„Kevés játékosunk játszik külföldön, kevés játékosunk játszik meghatározó bajnokságokban. Most érkezett egy új edző, a közös munkához idő kell. Ne tegyük rá a nyomást újra és újra a magyar válogatottra. Akarjunk kijutni az Európa-bajnokságra, de ez ne legyen egy követelmény a csapattal szemben.”
 
Lőw, Dárdai vagy Szabics a válogatott élén?
 
„Nagyon sokszor ez volt a vágyam és az álmom, hogy a magyar labdarúgást aktív edzőként tudjam segíteni. Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy a mai körülmények között ez realitás. Azt látom, hogy Dárdai Pál, Szabics Imre vagy az én karrierem túlnőtt a magyar labdarúgáson. Az a mi feladatunk és célunk, hogy ebből a pozícióból is, az itt tanultakat, itt szerzett tapasztalatokat a magyar futball nyelvére lefordítva és megosztva próbáljunk a magyar labdarúgás fejlődését segíteni.
 
Pontosan ezért jött létre a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai bizottsága, amelyben az a feladatunk és kötelességünk, hogy új ötletekkel és elképzelésekkel segítsük a magyar labdarúgást és a mi tapasztalatainkat osszuk meg a magyar labdarúgásban dolgozókkal. Ezért rendszeres a magyar edzők látogatása a Herthánál vagy az RB Leipzignél, akár a Salzburgnál. Mindenkit várunk sok szeretettel, mindenkinek próbáljuk átadni a tudásunkat, hogy ezzel is segítsünk és ezáltal fejlődjön a magyar labdarúgás.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC