Lovrencsics: Előrelépés a Fradi, célom a BL-csoportkörbe jutás

Budapest – A Ferencváros új igazolása elmondta, fizikálisan is kiváló állapotban van.

Forrás: ulloi129.hu

Mint arról beszámoltunk, Lovrencsics Gergő aláírt a Ferencvároshoz, amelyet hivatalosan kedden este az M4 Sport Fradi TV című műsorában jelentette be a zöld-fehér klub. Lovrencsics azt emelte ki, hogy négy év légióskodás után egy bajnok és kupagyőztes csapathoz tér haza, amelynek célja, hogy bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe. 

 

„Mindig is úgy voltam vele, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra akarok haladni a pályafutásom során, és a Fradi ideális választás, hiszen a BL-ért harcoló Fradihoz képest visszalépés lett volna, ha a Lechnél maradok. A játékosok többségét már ismerem, vagy ellenfélként találkoztam velük, vagy korábbi csapattársaimat tisztelhetem bennük. Jó közeg fogad az FTC-nél, egy igazi baráti társaságba csöppentem” – árulta el a magyar válogatott játékos.

 

"Nekem is ez a célom, hiszen Európa Liga-csoportkörben már pályára léptem. A következő lépcsőfok a BL lenne, de ehhez nagyon sokat kell dolgoznom" - hangsúlyozta a futballista, hozzátéve, hogy számára mindig is a csapat volt a legfontosabb, hogy sikeres legyen, s ha az együttes jó teljesítményéhez gólokkal, gólpasszokkal tud hozzájárulni, akkor még boldogabb lesz.

 

Az eddigi 14 válogatott találkozóján egy gólos Lovrencsics a portugálok elleni csoportmérkőzésen (3-3) és a belgák elleni nyolcaddöntőn (0-4) lépett pályára a franciaországi Európa-bajnokságon.

 

"Nagyon jó emlékekkel jöttünk vissza, nagyon sok tapasztalattal. Nemzetközi topjátékosok ellen játszhattunk, úgyhogy tényleg nagyon sok pozitív emlékkel tért haza minden egyes játékos az Európa-bajnokságról" - hangsúlyozta Lovrencsics, aki azt is elmondta, hogy egy hét pihenője volt az Eb után, ám fizikálisan továbbra is jó állapotban van, s egészségügyi problémája sincs.

 

Az elsősorban a jobb szélen szereplő játékos a Lech Poznanban összesen 143 mérkőzésen szerepelt, ezeken 20 gólt lőtt és 34 gólpasszt adott, s tavaly bajnoki címet és szuperkupát nyert.

Legfrissebb híreink