nb1.hu

Loki-Vidi: Dzsudzsák nem így akart főszereplő lenni

Parázs meccsen tért vissza a rutinos bíró.

DVSC-MOL Fehérvár 1-1 (0-0)

Ma már jeleztük, hogy Vad II István ismét NB I-es meccset kapott, a rutinos bíró a DVSC-Vidi összecsapáson fújhatta a sípot. Azt el lehet mondani, hogy nem unatkozott a spori, hiszen parázs mérkőzést játszott egymással a két csapat.

Huszti Szabolcs a meccs előtt azt nyilatkozta, hogy meg akarják lepni a Vidit. A debreceni együttes trénere azt is kiemelte, hogy a Fradi mellett a fehérváriak rendelkeznek kiemelkedő kerettel az NB I-ben.

Ugyan sokáig nem esett gól a szombati játéknap utolsó mérkőzésén, de azt nem lehet mondani, hogy unatkoztak volna a drukkerek. Az első komolyabb lehetőség Dárdai előtt adódott a 12. percben, de Kosicky nagyot hárított. A 21. percben Dzsudzsák Balázs sárgát kapott (ez a jelenet később nagy jelentőséggel bírt). Az első játékrész derekán Sós bevette a vendégek kapuját, de nem sokáig örülhetett, hiszen les miatt nem volt érvényes a gól (lesgólból is bőven akadt ezen a találkozón).

A szünethez közelítve megfogyatkozott a Loki, Dzsudzsák ezúttal Nikolics ellen szabálytalankodott, Vad II pedig felmutatta a második sárgát a rutinos játékosnak. 

Annak ellenére, hogy emberhátrányba került a DVSC a második játékrész elején nem csak a védekezésre akart összpontosítani. Egy szép támadás végén Bárány köszönt be, de ismét les volt, vagyis maradt a 0-0. A csereként beszálló Kondro nem sokáig teketóriázott, gyakorlatilag az első labdaérintéséből gólt szerzett, ám ismét emelkedett a partjelző zászlaja.

Egyre nagyobb nyomás nehezedett a hazaiakra, akik sérülés miatt elveszítették a több szép védést bemutató Kosickyt. Huszti Szabolcs nem óvatoskodott, beküldte Németh Krisztiánt is. Németh ezt megelőzően 2007-ben játszott az NB I-ben, ekkor még az MTK-t erősítette.

Németh végül főszereplő lett, hiszen a lövését kézzel blokolta Stopira a tizenhatoson belül. A tizenegyest Ugrai Roland magabiztosan értékesítette. A tizenegyesek számában egyenlően álltak a felek a meccs végén, Baráth szabálytalankodott Zivzivadze ellen. Kodro eszén nem tudott túljárni Gróf. 

A döntetlennek talán a DVSC örülhet jobban, hiszen több, mint egy félidőn keresztül emberhátrányban volt. A Vidi zsinórban negyedik bajnokiján nem tudott diadalmaskodni.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMAI: A TIZENEGYESEK

Nem volt egy unalmas meccs, több lesgólt is láthatott a publikum, de sokáig úgy festett, 0-0 lesz a végeredmény. Aztán két tizenegyes miatt csak születtek szabályos gólok is.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: A DEBRECENI SZURKOLÓTÁBOR

Ezúttal is űzték-hajtották a debreceni drukkerek a Lokit. A támogatásukra azért is szükség volt ezen az estén, mert a hazaiak több, mint egy félidőt emberhátrányba játszottak. Aztán Ugrai gólja után pedig jöhetett a hangrobbanás…

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

86. perc: Stopira kezezése miatt a Loki tizenegyest kapott. Ugrai a kapu jobb oldalát vette célba, Kovács a másik oldalra várta a lövést. 1-0!

92. perc: A Vidi is tizenegyeshez jutott, a labda mögé Kodro állt. A fehérvári játékos a kapu közepét nézte ki magának, Gróf lábbal csak beleérni tudott a labdába. 1-1!

JEGYZŐKÖNYV:

Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4054 néző, v.:
Vad II
gólszerzők: Ugrai (86., 11-esből), illetve Kodro (92., 11-esből)
sárga lap: Sós (16.), Dzsudzsák (21., 41.), Ferenczi (61.), Németh K. (90.), Soltész (95.), illetve Stopira (85.)
kiállítva: Dzsudzsák (41.)
Debreceni VSC: Kosicky (Gróf, 66.) – Bévárdi, Baráth, Deslandes, Ferenczi – Soltész, Dzsudzsák, Varga J., Sós (Korhut, 83.) – Ugrai, Bárány (Németh K., 77.)
Fehérvár: Kovács D. – Fiola, Rus, Stopira, Heister (Petrjak, 57.) – Nego, Szendrei (Zivzivadze, 81.), Makarenko, Dárdai – Bamgboye, Nikolics (Kodro, 57.)
 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Vidi a válogatott szünet után a Honvédot látja vendégül, míg a DVSC a Mezőkövesd otthonában vendégeskedik.

Tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

21.49:

22.22:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC