Loki-Torino: perfekcionista a vendégek edzője a legjobbjuk szerint

A visszavágóról és a válogatottról is beszélt.

Forrás:

101 mérkőzésen 48 gólt rúgott a Torino játékosaként, a felnőtt válogatottban eddig 9-szer bizonyíthatott, 6-szor volt eredményes. Ő Andrea Bellotti, a Torino legjobb, legismertebb játékosa, akinek hivatalos eseményen kellett megjelennie a Loki ellen El-selejtezőre való felkészülési időszak hajrájában.

A Torini ugyanis bemutatta a sajtó képviselőinek a mezszponzorait, nyilván a legjobbja segítségével.

Az összejövetelen, melyen kezdésként a talján támadó is elpuffogtatta az ilyenkor szokásos, udvarias frázisokat, beszélt a DVSC elleni, csütörtöki mérkőzésről is. Ugye az odavágón 3-0-ra győztek a torinóiak, azaz, sajnos még nagyobb esélyesei lettek a két gárda párviadalának.

 

„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, és az edzőnk is perfekcionista. Nem engedi, hogy kiengedjünk még 3-0-s előny birtokában sem. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy volt már arra példa, amikor ekkora hátrányból fordítottak csapatok. Úgy kell kezdenünk a meccset, mintha 0-0-lett volna az első találkozón a végeredmény.”

 

A támadó beszélt a válogatottságról is:

 

„Egész nemzetet képviselni mindig óriási megtiszteltetés. De különösen most nagy felelősség, hiszen nem jutottunk ki a legutóbbi világbajnokságra. Mindent el kell követnünk, hogy ez ne fordulhasson elő többé. Az a célom, hogy a klubcsapatomban olyan teljesítményt nyújtsak, amely feljogosít arra, hogy a válogatott tagja legyek, ott pedig bebizonyítsam, hogy méltó vagyok a címeres mez viselésére.”

 

Legfrissebb híreink