nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A DVSC a Facebookon a következő bejelentést tette:

"HIVATALOS!

Bényei Ágostonnal 2025-ig szóló szerződést kötött a klub."

A Loki 18 éves tehetsége ebben az idényben 3 NB I-es bajnokin jutott szóhoz, a DVSC második csapatában pedig négyszer lépett pályára az NB III Keleti csoportjában. A középpályás az előző szezonban 17-szer kapott játéklehetőséget az NB II-ben.

A cikkünk megjelenése után a dvsc.hu-n egy hosszabb közlemény is megjelent:

"A DVSC klubvezetése 2025 nyaráig meghosszabbította a szerződését a saját nevelésű tehetségének, Bényei Ágostonnak.

A 18 esztendős labdarúgó végigjárta a DVSC Labdarúgó Akadémia ranglétráját, majd 2019 nyarán profi szerződést kapott. A Loki felnőttcsapatában a másodosztályban mutatkozott be a Budaörs elleni szezonnyitón, melyen remek teljesítményének köszönhetően berobbant a köztudatba.

Az idei bajnokságban eddig sérülések hátráltatták, így kevesebb szerephez jutott, viszont a korosztályos válogatottakban is rendre szerepet kapó Bényei Ágostonra abszolút a jövő egyik meghatározó labdarúgójaként tekintenek a klubnál. – Továbbra is az a célunk, hogy a tehetséges, debreceni fiatalokra építsünk a jövőben. Ágoston egy olyan futballista, akiben nagy potenciált látunk, örülünk, hogy az elkövetkezendő időszakban is a DVSC-t erősíti – fogalmazott Tőzsér Dániel, klubunk sportigazgatója.

Bényei Ágoston boldogan nyilatkozott az aláírást követően.

– Örülök, hogy meg tudtunk állapodni a klubbal, és sikerült meghosszabbítani a szerződésemet. Ennek köszönhetően mostantól tényleg csak a munkára koncentrálhatok – fogalmazott Bényei Ágoston. – Az elmúlt időszak sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, hiszen több sérülés is hátráltatott. A szurkolók valamilyen szinten kezdték elfelejteni a nevem, viszont a jövőben ezen mindenképp változtatnék. Azt gondolom, 18 évesen nem maradtam még le semmiről, viszont az elkövetkezendő időszakban szeretnék bizonyítani és élni a lehetőséggel, amikor megkapom. Arra törekszem, akár kezdőként, akár csereként olyan teljesítményt nyújtsak, hogy a következő héten ne gondolkozzon a mester, hogy engem tegyen be a csapatba. Viszont fontos, hogy reálisan lássam a dolgokat, jelenleg mindenkinek megvan a helye a gárdában.

Bényei Ágoston másfél évvel ezelőtt került fel a DVSC felnőttcsapatához, mostanra pedig úgy érzi, magabiztos szerepet hoz az öltözőben.

– Nagyon büszke vagyok erre, és az eddig szerzett tapasztalataimmal persze én is próbálom segíteni az újonnan felkerült ifjú futballistákat. Rengeteget számít, hogy egy játékos mennyire érzi magát igazi csapattagnak egy öltözőben, de az én esetemben ez már maximálisan elmondható, aminek nagyon örülök."

Korábban már jeleztük, hogy Makrai Gáborról lemaradhat a DVSC:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC