nb1.hu

Loki: nagy szívfajdalmáról beszélt a húzóember

Egyértelmű célt fogalmazott meg.

A DVSC közleménye:

"Betegség miatt sajnos nem tudott a csapat segítségére lenni az elmúlt hét Loki-meccsein a DVSC középpályása, Bódi Ádám. Labdarúgónk szerencsére jobban van, így visszatért a többiek közé, és maximálisan arra törekszik, hogy hazai pályán is győztesen hagyjuk el a pályát a Honvéd ellen.

– Nagy szívfájdalmam, hogy kénytelen voltam kihagyni a Kecskemét elleni kupameccset és az MTK elleni bajnokit, ráadásul a megtörtént eseményeknél sem lehettem jelen. Az egész család megbetegedett, de szerencsére sokkal jobban vagyunk, így a hét elején csatlakozhattam a többiek közé, és most már csak a Honvéd elleni sikerre koncentrálok. Elég nyomott a hangulat, de bízom benne, hogy az MTK elleni idegenbeli pontszerzés erőt ad, és hazai pályán is le tudjuk győzni a Honvédot. Láthatjuk a tabellán, egy esetleges győzelemmel pontszámban utolérnénk őket és kissé eltávolodnánk a veszélyzónától. Ez a célunk, szeretnénk elindulni felfelé, bízom benne, a válogatott szünet előtt ez meg is valósul – zárta szavait Bódi Ádám."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC