nb1.hu

Loki-Mezőkövesd: nem lehet felhőtlen Dzsudzsák öröme

Megszakadt a rossz sorozat.

DVSC-Mezőkövesd 1-4 (1-1)

Jó hangulatban várhatta a Loki a szombati bajnokit, hiszen az előző fordulóban a Vidi otthonában nyert 2-1-re. A Kövesd ezzel szemben úgy vágott neki ennek a meccsnek, hogy az idei két bajnokiján csupán egy pontot szerzett.

A találkozó előtt a vendégek vezetőedzője, Supka Attila többek között Dzsudzsák Balázsról is elmondta a véleményét:

"Dzsudzsák Balázs egy kiemelkedő kvalitású játékos, úgy gondolom, hogy csapatszinten kell majd megoldanunk a semlegesítését, ugyanakkor arra figyelnünk kell, hogy a rögzített helyzetek és szabadrúgások minél távolabb legyenek a kapunktól, hiszen tudjuk, hogy nagyon veszélyesek a pontrúgásai" – fogalmazott a szakvezető, aki korábban szép sikereket ért el a cívisvárosi gárdával. 

Dzsudzsák megszerezte a hetedik NB I-es gólját a mostani szezonban, de az öröme nem lehet felhőtlen, hiszen a hajdúságiak kikaptak.

Az összecsapás első említésre méltó jelenete Ugraihoz köthető, akinek az emelése a lécen csattant a hetedik percben. Aztán egy szöglet utáni kavarodásnál Jurina volt a legjobb helyen, a góljával megszerezte a vezetést a Kövesd. Állítólag a bosnyák légióst dél-koreai csapat vitte volna, de a kövesdiek megtartották őt, és ez a jelenet is azt mutatja, hogy jó döntést hoztak. A szünet előtt Baráth Péter harcolt ki egy tizenegyest, a lehetőséget higgadtan értékesítette Dzsudzsák Balázs. 

A térfélcserét követően a vendégek megrázták a gólfát. A második játékrész derekán Vadnai villant meg (korábban szerepelt a DVSC-ben). Nem sokkal később Besirovic növelte a mezőkövesdiek fórját, végül a kegyelemdöfést Jurina vitte be. A negyedik találat után kicsit elszakadt a cérna a debreceni szurkolóknál, hiszen nem éppen szép szavakkal illették a kedvenceik teljesítményét.

A vártnál nagyobb különbség alakult ki a két gárda között ezen a meccsen. A Kövesd idén először nyert az NB I-ben, ez a siker pedig nagyon kellett Supka Attila csapatának. A Loki pedig nem tudott a Vidi elleni diadal után újabb szép eredménnyel kedveskedni a drukkereinek. 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: BARANYAI MENTÉSE

Az első félidő derekán 0-1-es állásnál nagyot mentett a Loki fiatal tehetsége. Ha nincs ez a megmozdulás, jóval hamarabb eldőlhetett volna a találkozó. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: MARIN JURINA

Ő szerezte a Mezőkövesd első és utolsó gólját, vagyis fontos szerepet játszott abban, hogy csapata ebben az évben először nyerjen a bajnokságban. 

GÓLOK TÖRTÉNETE:

19.p: Babati szöglete után komoly kavarodás alakult ki a Loki kapuja előtt. A lesipuskás Jurina az ötösön belül kotorta be a labdát a debreceniek kapujába. 0-1!

45. p.: Baráth esett el a tizenhatoson belül, a Loki tizenegyest kapott. A labdát Dzsudzsák Balázs középre lőtte. 1-1!

65. p.: Farkas beívelése után a hosszún érkező Vadnai kb. 6 méterről ballal lőtt a debreceniek kapujába. 1-2!

70.p.: Ikenne-King tette középre a labdát, ami Jurinának nem volt jó, de Besirovicnak igen, utóbbi hat méterről lőtt a kapuba. 1-3!

89. p.: Jurina koronázta meg a teljesítményét, Kis passzából bombázott a léc alá a csatár hét méterről. 1-4!

JEGYZŐKÖNYV:

Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-4 (1-1)
Nagyerdei Stadion, 2850 néző, v.:
Bognár
gólszerzők: Dzsudzsák (45., 11-esből), illetve Jurina (19., 88.), Vadnai (63.), Besirovic (68.)
sárga lap: Pávkovics (56.), illetve Qaka (23.), Vadnai (35.), Kocsis (47.), Bilali (81.)
DVSC: Hrabina – Baranyai (Bévárdi, 71.), Deslandes (Soltész, 85.), Pávkovics, Ferenczi – Da. Babunszki (Bényei, 71.), Baráth, Dzsudzsák, Do. Babunszki, Ugrai (Bódi, 71.) – Szécsi (Tischler, 85.)
Mezőkövesd: Tordai – Farkas, Vadnai, Lukic, Qaka (Cseke, 67.) – Babati (Ikenne-King, 67.), Bilali, Besirovic (Drazic, 79.) – Jurina, Kocsis (Karnyicki, 61.), Calcan (Kis, 61.)

KÖVETKEZŐ FELADAT

A Mezőkövesd a következő fordulóban a Honvédot fogadja, míg a Loki a Puskás Akadémia otthonában fog vendégeskedni. 

Tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

20.22:

20.46:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC