nb1.hu

Loki-Honvéd: hihetetlen feltámadás Dzsudzsák vezetésével

Megint bebizonyította, hogy sokat ér a tudása.

DVSC-HONVÉD 5-3

Dzsudzsák Balázs visszatért!

A Loki húzóembere az MTK elleni meccsről lemaradt kisebb sérülése miatt, de már a meccs utáni sajtótájékoztatón arról beszélt Jeremiás Gergő, hogy a rutinos játékos jelentős szerepet tölt be a hajdúsági klubnál. A szombati meccsen bebizonyosodott, hogy mire is gondolhatott Jeremiás.

Pedig az elején egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ez a bajnoki a DVSC-ről és Dzsudzsákról fog szólni. Szűk 30 perce tartott a meccs, amikor az eredményjelzőn 0-2 állt. Előbb Lukics egy tizenegyest váltott gólra, majd a korábban a debreceni csapatban is megforduló Balogh Norbert gólpasszt osztott ki Bőlének. A szünetig még Dzsudzsák is értékesített egy büntetőt, majd Bőle ismét megvillant.

A hazaiak kétgólos hátrányból folytathatták a találkozót, és az biztos volt, hogy ettől jóval több kellett tőlük a pontszerzéshez. A térfélcserét követően aztán lázba jöhettek a DVSC-nézők, hiszen csapatuk olyan játékkal rukkolt elő, amit reméltek. A 67. percben már 4-3-ra vezettek a piros-fehérek, és a feltámadásból Dzsudzsák oroszlánrészt vállalt. A gólparádé a 69. percben lezárult, természetesen ismét Dzsudzsák került a fókuszba, aki ezúttal gólpasszt osztott ki Németh Krisztiánnak.

Ez a siker nagyon kellett a DVSC-nek, amely szeptember 10-e után tudott ismét három pontot szerezni az NB I-ben. Ezzel szemben a kispestieknél Horváth Ferencnek valamit sürgősen változtatnia kell a védekezésen, hiszen nagyon ingatag lábakon áll a fővárosiak hátsó alakzata.
 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DZSUDZSÁK BALÁZS

Igazi vezér volt Dzsudzsák ezen a meccsen, ilyen teljesítményt várnak tőle a szurkolók. Két góljával és gólpasszával nagyon sokat tett azért, hogy a DVSC egy kis levegőhöz jusson.
 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A MÁSODIK FÉLIDŐ ELSŐ FELE

A Loki kétgólos hátrányból folytathatta a meccset, de a gyengébben sikerült első játékrész nem nyomta rá a bélyegét a játékukra. Ebből a feltámadásból egyértelműen erőt meríthetnek a hajdúságiak.
 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

25. perc: Tizenegyest kapott a Honvéd, Mezgranival szemben szabálytalankodott Deslandes. Lukics állt a labda mögé, a bal alsót válaszotta, Gróf a másik irányba mozdult. 0-1!

28. perc: Balogh Norbert passzolt Bőle Lukácshoz, aki 8 méterről tekert, a labda pedig a debreceni kapu jobb sarkában pihent meg. 0-2!

35. perc: Klemenz állította meg Baráth Pétert a tizenhatoson belül, újabb büntető jött. Dzsudzsák a bal alsóba lőtt, Szappanos ugyan beleért a labdába, de védeni nem tudott. 1-2!

45. perc: Kontratámadás végén növelte az előnyét a Honvéd. Tamás passzából Bőle becsúszva öt méterről jobbal lőtt a DVSC kapujába. 1-3!

55. perc: Ugrai faragott a Loki hátrányán. 14 méterről tekerte a labdát, a játékszer a bal felsőben pihent meg, a próbálkozás a kapufát is érintette. 2-3!

58. perc: Dzsudzsák 23 méterről leadott lövésével egyenlítettek a hazaiak. A bal lábbal leadott kísérletébe Szappanos belekapott, de védeni most sem tudott. 3-3!

67. perc: Dzsudzsák végzett el egy szögletet, Varga csúsztatta meg a labdát, végül Deslandes kb. 3 méterről a kapu jobb oldalába bólintott. 4-3!

69. perc: Dzsudzsák adott gólpasszt Németh Krisztiánnak. Németh nyolc méterről emelte be a labdát a kapus felett a bal sarokba. 5-3!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A válogatott szünet után a DVSC az Újpest otthonában vendégeskedik, míg a Honvéd az MTK-t látja vendégül.
 

JEGYZŐKÖNYV:

Debreceni VSC-Budapest Honvéd 5-3 (1-3)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3170 néző, v.: Karakó

Debreceni VSC: Gróf – Bévárdi (Baranyai, 92.), M. Nikolic, Deslandes, Korhut (Ugrai, a szünetben), Ferenczi – Baráth P. (Németh K., a szünetben), Varga J., Dzsudzsák – Bódi (Babunski, 82.), Sós (Tischler, a szünetben)
Budapest Honvéd: Szappanos – Mezgrani, Batik, Klemenz (Pantelic, 75.), Tamás K. – Zsótér (Eppel, 88.), Baráth B., Nono – Bőle (Machach, 69.), Lukic, Balogh N.

gólszerzők: Dzsudzsák (36. – 11-esből, 58.), Ugrai (56.), Deslandes (67.), Németh K. (70.), illetve Lukic (25., 11-esből), Bőle (28., 45+1.)
sárga lap: Deslandes (24.), Ferenczi (37.), Németh K. (75.), illetve Klemenz (35.), Eppel (90.)

 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC