nb1.hu

Loki-DVTK: Kondás elmondta a DVSC egyetlen célját – ELŐZETES

Feczkó szerint a Diósgyőrnek is fontos lesz a meccs.

Keleti rangadóval zárul a 31. forduló: a nagyon nehéz helyzetben lévő DVSC a Diósgyőrt fogadja a Nagyerdei Stadionban. A Lokinak immáron csak három meccse van arra, hogy elkerülje a kiesést. 

Kondás Elemér elmondta, ezen a meccsen a győzelem lehet a céljuk. A debreceni együttes vezetőedzője több DVTK-játékost is kiemelt.

"A lehető legerősebb kezdőtizeneggyel állunk ki vasárnap.

 

Egyetlen célunk lehet, a három pontot begyűjteni, hisz fogynak a meccsek és minden egységre szükségünk van. Nem foglalkozunk azzal, milyen formában és állapotban van a Diósgyőr. Csak az lebeg a szemünk előtt, hogy nekünk mik a céljaink, és ezt mindenkinek át kell érezni.

 

Ha a DVTK játékát nézzük, Hasani és Kiss révén gyors szélsői vannak, de kreatív futballista például Molnár, Rui Pedro és Márkvárt is. Egy dolog érdekel bennünket, hogy gólokat szerezzünk, hisz csak akkor tudunk nyerni!" – nyilatkozta Kondás a dvsc.hu-nak.

A DVTK jelenleg a hatodik helyen áll a táblázaton. A miskolciak ideális esetben az ötödik pozícióban zárhatnak a bajnokságban. Feczkó Tamás úgy véli, ha jól sáfárkodnak a helyzeteikkel, győztesen távozhatnak a cívisvárosból.

"Nemcsak az ellenfeleknek, hanem nekünk is nagyon fontos az utolsó három mérkőzés, hiszen minél több győzelmet aratva minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. A sors fintora, hogy a három leginkább veszélyeztetett csapat ellen zárunk, de így legalább biztosak lehetünk benne, mindig a legerősebb összeállításban lépnek pályára ellenünk. Debrecenben mutattuk meg először, hogy milyen magas színvonalon tudunk focizni, a vereség ellenére talán az volt az egyik legjobb meccsünk. Utána sorra jöttek a győzelmek, és elindultunk fölfelé a tabellán. Most is elégedett lennék egy hasonló teljesítménnyel, azzal a hatalmas különbséggel, hogy nyerjük is meg a mérkőzést. A Debrecenre három élet-halál mérkőzés vár, az utolsó szalmaszálba igyekeznek belekapaszkodni. Nekünk azonban ki kell zárni a külső körülményeket, csak magunkkal kell foglalkozni, hogy megnyerjük ezt a mindenki számára fontos mérkőzést.

 

Bízom benne, hogy a DVSC ellen a korábbinál koncentráltabbak leszünk a kapu előtt, és jó százalékban értékesítjük a helyzeteket, mert akkor biztosan győztesen térhetünk haza" – mondta Feczkó a Loki hivatalos weboldalának.

 

Vasárnap 58. alkalommal csap össze egymással a két csapat. Az örökmérleg a Loki fölényét mutatja, hiszen a debreceniek 38 alkalommal diadalmaskodtak, a DVTK játékosai 9-szer ünnepelhettek, míg 10 meccs döntetlennel zárult.

 

A vasárnapi program: 

19.00: Kaposvári Rákóczi FC–Kisvárda
21.05: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 

A forduló eddigi végeredményei: 

ZTE-Budapest Honvéd 2-0
Mezőkövesd-MOL Fehérvár 2-1
Puskás Akadémia-Paks 3-1
FTC-Újpest 1-0

Az eredményekre kattintva olvashatják a meccsek összefoglalóit. 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

FRISSÍTÉS:

16.35:

Élet-halál harc vár a Loki: a debreceni szurkolók fontos kérései – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC