nb1.hu

Loki: céljairól beszélt a Fradiban is megforduló magyar tehetség

Hamarosan áteshet a tűzkeresztségen.

A DVSC közleménye:

"A DVSC egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy leigazolta a 18 esztendős utánpótlás válogatott labdarúgót, Rácz Balázst. Az ifjú támadóval másfél plusz kétéves szerződést kötött a klub, amely a jövőben minél több fiatal tehetséget szeretne a soraiban tudni.

– Abszolút nyitott voltam a Debrecen megkeresésére, így örömmel töltött el, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz igazoltam. Mindenki ismeri a DVSC történelmét, ráadásul a keretben számos olyan labdarúgó van, aki a nemzeti válogatottban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Úgy gondolom, a Loki egy olyan gárda, melyhez sokan szeretnének tartozni – kezdte Rácz Balázs, aki elmondta, nagyon jók az első benyomásai, hisz egy rendkívül befogadó közegbe csöppent, ráadásul a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen már az utazó keretbe is bekerült. – Egy-két játékost ismertem már régebbről, Kundrák Norbival például ugyanabban a kollégiumban laktunk Budapesten, de a válogatottból is voltak ismerős arcok. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy elutazhattam a csapattal Felcsútra, hisz a karrierem során nem volt még példa rá, hogy egy NB I-es gárda első keretéhez tartozzak. Igaz, nem sikerült debütálnom az élvonalban, de így is rengeteg tapasztalatot szereztem a pálya széléről. Bízom benne, hamarosan eljön a bemutatkozás, utána pedig szeretném kiharcolni, hogy minél több játékpercem legyen az élvonalban a Loki futballistájaként.  

Rácz Balázs pályafutása elég korán indult, hisz mindössze 4 éves volt, amikor elkezdett focizni Pécsett. – 12 éves koromig a szülővárosom csapatánál játszottam, majd utána kerültem a fővárosba, ahol két évet a Ferencvárosnál, hármat pedig a Budapest Honvédnál töltöttem. Az utánpótlásban védekező középpályás voltam, viszont a Kispestben az akkori edzőm úgy gondolta, támadóként hatékonyabb tudok lenni. Szerencsére ott tudtam ragadni, és mind a mai napig nagyon szeretem ezt a pozíciót. Az elmúlt évem jól sikerült, gólkirály lettem az U17-es bajnokságban, majd a Honvéd NB III-as csapatának labdarúgójaként belekóstoltam a felnőttfutballba. Sikerült bemutatkoznom az U18-as válogatottban is, melyben úgy érzem, jó teljesítménnyel rukkoltam elő. A jövőben persze célom, hogy oszlopos tagja legyek a nemzeti gárdának.

A magyar U18-as nemzeti együttes március 3-án Grúziát fogadja a Nagyerdei Stadionban, ahol az ifjú támadó első alkalommal léphet pályára. – Magyarország egyik legszebb létesítménye a debreceni, de azt gondolom, európai szinten is megállja a helyét. Izgatottan várom, hogy játszhassak a cívisvárosi stadionban, és bízom benne, hogy ez bajnoki meccseken is minél többször megadatik majd nekem."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC