Litauszki a Fradinál igazolók hozzáértéséről is beszélt - interjú

Szerinte Böde nem tud újat mutatni.

Forrás:

Litausztki Róbert az Újpest csapatkapitánya, evidens, hogy számára mindennél többet kell, hogy jelentsenek a Ferencváros elleni mérkőzések. És ezt lehetett is érezni a védőn akkor, amikor a Derbivel kapcsolatos kérdésekre válaszolt.
 
Több játékost is igazolt az FTC a télen, hárman már játszottak is a Honvéd ellen az előző fordulóban. Foglalkoztok azzal, kik az ellenfélnél az új játékosok?
Nem az a dolgunk, hogy azzal foglalkozzunk, kiket szerződtetett az ellenfelünk. Nyilván hozzáértők igazoltak most is a zöld-fehéreknél... Saját játékunkra kell koncentrálnunk, nem szeretnénk védekezni, dominálni szeretnénk és végre megnyerni egy Derbit. A diadal nagyon fontos lenne, hatalmas önbizalmat adna a csapatnak, mert rengeteg fontos mérkőzés vár még ránk.
 
Fogynak a jegyek, parádés lesz a hangulat, kaszálhat majd az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Magyarország legnagyobb szurkolótábora minket segít, ezt nem szabad elfelejteni! Nagyszerű érzés, hogy mögöttünk vannak, nagyon sokat tudnak segíteni, rengeteg nagy győzelemhez segítettek már hozzá bennünket. Ám a labdarúgás olyan, hogy vannak nehezebb pillanatok is, és az elégedetlenség kifejezése egyes játékosoknál negatívan tud hatni. Ezért kérjük őket, hogy mindig segítsenek. Nyilván az a céljuk nekik is, hogy nagy győzelmeket érjünk el együtt, mint a kupagyőzelmeink alkalmával. Hasonlót szeretnénk velük átélni szombat este is a Ferencváros legyőzésével.
 
Böde Dániel?
Ismerem, mint játékost, nem kell különösebben bemutatni.
 
Készülnötök viszont csak kell ellene...
Elég nagy feszültséget szül most a neve a Ferencvárosnál. Figyelni kell rá, ha játszik, ezt tudom, mert számtalanszor találkoztunk már. Újat nem tud mutatni, amit tud, azt viszont nagyon tudja.
 
Mennyivel másabb a Derbi, mint a többi meccs?
Az nem igaz, hogy ugyanolyan, mint a többi találkozónk. Már a hét elején sokkal összetettebb a felkészülésünk, már ilyenkor is megy a videózás. A Derbi az a Derbi, legfontosabb napja az adott évnek az, amikor Újpest-Ferencváros van.

Legfrissebb híreink