nb1.hu

Leverkusen-Fradi: Stöger nem érti, meglepődött a németek edzője – reakciók

A VAR is szóba került.

Mint arról koárbban beszámoltunk, a Ferencváros vezetést szerzett ugyan a Leverkusen ellen az Európa-liga csoportkörének első fordulójában csütörtök este, végül az esélyesebb németek fordítottak, így hozták a papírformát és 2-1-re nyertek.

A lefújást követően a főszereplők az M4 Sport kamerájának értékeltek, erről itt írtunk:

A két vezetőedző természetesen a sajtótájékoztatón is állt az újságírók rendelkezésére. 

Peter Stöger (Ferencváros): "A pillanatnyi teljesítmény számít a győzelemnél. Néhány szituációt nem úgy használtunk ki, ahogy kellett volna. Megvoltak a lehetőségeink, viszont nagyon kevés játékos foglalt helyet a padon, nem volt annyi cserelehetőségünk. Mi jó csapat vagyunk Magyarországon, a Leverkusen pedig jó csapat Németországban. Megpróbáltuk kijátszani a védelmüket, viszont hátul sok nyitott területet hagytunk, és egyből kihasználták a hibáinkat. Jó volt látni egyes teljesítményeket, illetve a támadószekció is jó volt. Összességében a 2-1 nem rossz eredmény, de jobbnak kell lennünk a továbbiakban. Hiszek abban, hogy Vécsei Bálint gólját leellenőrizték a VAR-szobában, de nem értem, hogy történhetett, hogy kezet ért a labda. Örülök, hogy Bálint készen állt a mérkőzésre, a középpályán szervezte a játékot. A hétvégén is jól játszott és ma is hozta a jó teljesítményt. Sok pozitív dolgot láttam a mai meccsen. Három hónapja vagyok a csapatnál, fontos felmérnem, hogy milyen szinten tudnak játszani a játékosok. Sokaknak a mai volt a legjobb meccsük, fair játék volt, így elégedett lehetek."

Gerardo Seoane (Leverkusen): "Nem indítottuk jól a meccset, 25 perc után jöttünk igazán játékba. Meglepett minket a Ferencváros, taktikailag változtattak a felállásban, erre egyáltalán nem számítottunk. Örülök, hogy türelmesen futballoztunk és belejöttünk a játékba, így jöttek a helyzetek és a gólok is. Összességében úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC