nb1.hu

Létfontosságú meccsre készülnek Nagy Ádámék a Roma ellen

Ősszel végig játszotta a két csapat találkozóját a magyar játékos.

Kicsit megcsúszva, ma este utaznak a Serie A 24. fordulójában Nagy Ádámék a jó formában lévő Romához.
 
Legutóbbi találkozásuk alkalmával 2-0-s vereséggel küldte haza a rómaiakat a Bologna, akkor a magyar válogatott középpályása végig játszotta a mérkőzést. Hasonló helyzetben várta Nagy Ádám azt a mérkőzést is, az előtte levő két meccset végigpadozta. Most is pihenten érkezik, hiszen Nagy utoljára december 29-én kapott 19. percet a Napoli elleni vereség során. Csapata elmúlt négy meccsén nem kapott lehetőséget, ez azt is jelenti, hogy az újonnan kinevezett vezetőedző, Sinisa Mihajlovic még egy perc bizalmat sem szavazott meg neki. Most végre eljöhet ennek is az ideje. Az utazó keretben biztosan ott van a magyar középpályás.
 
– Tudjuk, hogy a Róma erősebb, de mi is nehéz helyzetbe hozhatjuk őket – kezdte felvezető sajtótájékoztatóján Mihajlovic. – Az Olimpicoban játszani nehéz, túl a mentális és fizikális kihíváson. Semmi nem változott számunkra: hogy eredményt érjünk el, nagyszerű teljesítményt kell nyújtanunk. Tudjuk, hogy nagyszerűen kell teljesítenünk. Nem vert csapatként utazunk Rómába.
 
Emellett a vezetőedző elmondta, nem figyelnek a tabellára. Meccsről meccsre készülnek, és majd az idény végén elvégzik a matekot. Hozzátette, ha folytatják a kemény munkát, és a fejlődést, sok esélyük lesz még megmenekülni.
 
Természetesen a Romának is fontos lenne kiharcolni a győzelmet, hiszen azzal csak egy pontnyira lennének a BL indulást jelentő negyedik helytől, de a Bolognának a három pont létkérdés. A diadal azt jelentené, utolérik az előttük álló Empolit, és csak egy ponttal lennének az Udinese és a Spal, hárommal a Cagliari mögött.
 
Bár a kiesés elől menekülő Bologna edzőváltása óta javuló formát mutat – Inzaghi menesztése óta idegenben az Intert verték meg, majd döntetlent játszottak a Genoa ellen, – a Roma várhatja kedvezőbb előjelekkel a mérkőzést. A bajnokságban a Chievot, hét közben a BL-ben pedig a Portot sikerült legyőzniük.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC