Lesz magyar a pályán a női BL-döntőben, harmadszor nyerhet zsinórban - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Marozsán Dzsenifernői BL-döntőGroupama ArénamagyarBarcelonaLyon

Lesz magyar a pályán a női BL-döntőben, harmadszor nyerhet zsinórban

Simon Zoltán - 2019. április 29. hétfõ 08:23
A Barcelona lesz az ellnfelük.
Marozsán Dzsenifer zsinórban harmadszor nyerheti meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját az Olympique Lyonnal, és ahogy azt az M4 Sportnak adott nyilatkozatában kifejtette, óriási motiváció számára, hogy a budpaesti Groupama Arénában játszhat a Barcelona elleni döntőben.
 
A fináléba jutás kiélezett párharcban dőlt el, bár a Lyon közelmúltja alapján – az elmúlt három szezon győztese – esélyesnek volt mondható, a Chelsea végig pariban volt – foglalta össze az elődöntőt Marozsán, aki ellenfelük fizikális felkészültségét emelte ki elsősorban.
 
A francia csapat eddig ötször emelhette magasba a trófeát, a legutóbbi két alkalommal a 27 éves támadóval a soraiban. Marozsán egyébiránt már a negyedik BL-sikerére készül, mert korábban a Frankfurttal is csúcsra ért egyszer.
 
Az pedig külön öröm a számára, hogy szülővárosában, Budapesten lesz a finálé. „Az elejétől kezdve mondtam, hogy ez a legfőbb célom ebben a szezonban. Sikerült, és ezt nagyon nagyon köszönöm a csapattársaimnak.”
 
A Lyon legfőbb erejét abban látja, hogy nem laknak jól, legyenek bármilyen eredményesek. „Mindegy mennyi jó eredményt erünk el, hány nagy tornát nyerünk, a csapat mindig többet akar. Hogy újra és újra nyerni akarunk!”
 
Marozsán szerint, hogy női foci magyarországi megítélését is segíteni fogja, hogy két rangos klub csap össze, hisz jól cseng a futballban egy Barcelon–Lyon párosítás. „Remélem, hogy nagyon sok szurkoló lesz kint a stadionban. A családom biztosan” – nyilatkozta a világbajnok játékos.
 
A női Bajnokok Ligája döntőét május 18-án 18 órától rendezik a Groupama Arénában.
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 25. 07:54

2 légiósa nélkül érkezett meg a Honvéd az edzőtáborba, de…

Festői környezetben készülhetnek.
2019. 06. 25. 07:29

Világ egyik legjobbja lehet Szoboszlai – elképesztő átigazolás előtt áll

Duplán számol vele anyagilag a Salzburg.
2019. 06. 25. 07:11

Keddi foci: egzotikus meccsek a Bajnokok Ligájában

Afrikai Nemzetek Kupája és az Arany-Kupa sem lesz semmi.
2019. 06. 24. 19:37

Miriuta is elkezdte: 2 játékos sorsa végleg eldőlt

Többeket várnak még a kisvárdaiak.
2019. 06. 24. 14:08

Vasas: Szanyó kemény bevállalásai

Szűcs Lajos, aranyérem és a kupadöntő.
2019. 06. 24. 13:22

Új igazolás, 4 próbázó és stábot érintő változások Budafokon

Alapos átalakulások mennek végbe Csizmadia Csabáéknál.
2019. 06. 24. 20:44

Visszalép a bronzérmes

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 18:13

Kecskemét: marad a házi gólkirály

Másik játékossal is megegyeztek.
2019. 06. 24. 19:25

NB II-be igazolt az Újpest, a DAC, a Slovan és a Kövesd volt játékosa

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 18:30

ZTE: a kispestit megveszik, de a fehérvári is marad

Elkezdte az újonc is a felkészülést.
2019. 06. 24. 10:20

Bognár Györgyék belső védőt igazoltak

Méghozzá nagy rutinnal rendelkezőt.
2019. 06. 24. 08:50

Békéscsaba: 4-en érkeztek, 2-en érkeznek még

Bemutatkozott az új szakmai stáb.
2019. 06. 24. 13:55

Kemenes Szabolcs vezetőedzőként kezdte el a munkát

Volt válogatott segíti a munkáját.
2019. 06. 24. 11:44

Nomád edzőtábor is vár a PMFC-re

Állóképesség-fejlesztő kiképzés lesz.
2019. 06. 24. 16:52

Böde is belevágott – fotók

Elkezdték a tolnaiak is a felkészülést.
2019. 06. 24. 16:02

Ennyi játékost igazolhat még a Fradi

Lassan körvonalazódik a kezdőcsapat.
2019. 06. 24. 14:54

Megvan, mikor kezdődik a Ludogorec-Fradi

Ez lesz ugye a visszavágó.
2019. 06. 24. 13:05

Igazolt a Loki

Hivatalos bejelentés.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!