nb1.hu

Leminősítette az Újpest tulajdonosa a tiltakozó ultrákat

Eléggé aggódik a volt szövetségi kapitány.

Mint ismeretes, az Újpest korántsem története legszebb napjait éli, hisz a csapat nyolc fordulót követően győzelem nélkül, összesen három szerzett ponttal áll az NB I utolsó helyén.

Az utóbbi napokban a lilák egyre több szurkolója fejezte ki nemtetszését, a Gyirmót elleni bajnoki vereség után például a mezt is levetették a játékosokkal.

Adódik a kérdés, hogy mit gondol ez utóbbiról, valamint a jelenlegi állapotról Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa? Erről is nyilatkozott az nso.hu-nak – ebből idézünk.

"Azok, akik a lefújás után a stadion elé vonultak, nem szurkolók, hanem tiltakozók. Ha a meccs alatt nem tudják buzdítani a csapatot, a lefújás után se kezdjenek magánakcióba. Akad olyan játékos, aki korábban is gyengébben teljesített, más viszont szombaton futballozott először formán kívül a mostani idényben. A Gyirmót ellen csapatszinten buktunk meg, és nagyon szűk látókörre vall, ha valaki az idény eddigi összes keserűségét azokra a játékosokra vetíti ki, akik a Gyirmót ellen pályára léptek" – fogalmazott, emellett hozzátette: egyelőre nincs edzőkérdés a csapatnál, azt pedig a saját hibájának tartja, ha hiányzik a minőség az együttesből. Bízik továbbá abban, hogy hamarosan győzelmek érkeznek, kiesés helyett pedig inkább nemzetközi kupaszereplésben bízik, ennek eléréséhez a téli átigazolási időszakban erősíteni is fognak a tervek szerint.

Újpest: Az én hibám, ha hiányzik a kvalitás a csapatból – Duchatele

 

Mindeközben Várhidi Péter, az Újpest legutóbbi bajnokcsapatának (1997-98) vezetőedzője egyáltalán nem látja fényesen a helyzetet – erről is nyilatkozott az origo.hu-nak.

"Nagyon fáj a szívem ezért a csapatért. Én ott nőttem fel, oda köt minden, borzalmas megélni, ami a jelenlegi Újpesttel történik. Unalmas már az is, hogy mindig az 1998-as aranyéremről beszélnek. Olyan ez, hogy 1953 óta az angol-magyar meccsbe kapaszkodunk. Ebből nem lehet megélni. Amíg a jelenlegi, belga tulajdonos áll az Újpest mögött, addig ez az egész menthetetlen. Értem az ő üzletpolitikáját, csak ezzel semmit nem lehet elérni. Ennek a klubnak olyan tradíciói vannak, hogy a jelenlegi üzemeltetés elfogadhatatlan" – fogalmazott, hozzátéve, hogy megérti az újpesti szurkolók bizalmatlanságát, mint ahogy egy esetleges NB II-be való kiesést is veszélyes játéknak tartana.

A 0-8-as bundameccs és a tévézés tette tönkre az edzői karrieremet

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC