nb1.hu

Leírhatatlan érzés: debütált az MTK magyar tehetsége – reakció

Drámáról és a legszebb forgatókönyvről is beszélt.

Vasárnap már jeleztük, hogy az MTK fontos győzelmet aratott a ZTE otthonában:

A fővárosi csapatban végig a pályán volt a 19 éves Horváth Artúr. Érdekesség, hogy a fiatal tehetség tegnap debütált az NB I-ben. A bemutatkozás után így nyilatkozott Horváth:

" Leírhatatlan érzés, egy hete még az U19-es csapatban játszottam, most pedig a ZTE stadionjában debütálhattam az NB I-ben. Délben tudtam meg, hogy kezdő leszek, akkor elkezdtem izgulni egy kicsit, de ez elmúlt, amikor pályára léptem. Szerintem első meccsnek jó volt, de szeretnék még többet adni ennek a klubnak, mert többet érdemelnek a szurkolók ettől a helyzettől. Kicsit hullámvasúthoz hasonlított ez a meccs, aztán a végén jött a dráma, de ez csodálatos, a legszebb forgatókönyv ez" – mondta Horváth.

Az ifjú játékosnak sűrű lesz ez a hét, hiszen érettségizik, emellett a csapata két bajnokit is játszik. Az MTK szerdán a Puskás Akadémiát fogadja, szombaton pedig a Fradi otthonában vizitál.

A kék-fehérek jelenleg a 11. helyen állnak a tabellán 29 pontjuknak köszönhetően. A 10. helyen álló Honvéd 34 egységgel rendelkezik. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC