Lehet, hogy a Kispestet is feltüzeli a DVTK kapusának a kijelentése

Pénteken védett eddig a legjobban!

Forrás:

Télen érkezett Diósgyőrbe Marko Malenica, a horvát kapus azóta hat bajnoki és kupameccsen védte eddig a DVTK kapuját. A teljesítményére eddig nem lehetett nagy panasz, ám abban a legtöbben egyetértenek, hogy a legjobb teljesítményét péntek este, az MTK elleni 0-0 alkalmával mutatta be.

Malenica egyébként egyetért ezzel a kijelentéssel, örül, hogy nem kaptak gólt, de mint mondta, szomorú amiatt, hogy nem szereztek.

A kapus álláspontja és lelkiállapota érhető, mert a DVTK, hiába szerepel sokkal eredményesebben, mint tette azt ősszel, még mindig 4 pontra van a bennmaradást jelentő 10. helyezéstől. Azaz, sorozatos győzelmekre lenne szüksége, amihez a nyugodt felkészülés is szükségeltetik. 

És ez utóbbi megadatik most a diósgyőrieknek is, mert Zoran Zekic csapata már nem érdekelt a Magyar Kupában, így egész héten a Honvéd elleni, szombat este hazai pályán megrendezendő kieséi rangadóra koncentrálhat:

„Nehéz elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy még mindig az utolsó helyen állunk, de ezen kívül csupa jó dolgot tudok mondani. minden rendben van, minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk.Még nyolc mérkőzés maradt hátra a bajnokságból, mindent megteszünk annak érdekében, hogy jövőre is az élvonalban játsszon a DVTK! A védelem egyre inkább összeállt, egyre kevesebb lehetőséget adunk az ellenfélnek, ilyen szempontból az MTK elleni találkozó kivételnek számít. A támadásépítés is javul, minden meccsen megvannak a helyzeteink, azok kihasználásában kell jelentősen előrelépni. Győzelmekkel tudunk haladni, ahhoz pedig támadni kell, és gólt lőni. A Honvéd elleni találkozó előtt egy hetünk lesz a felkészülésre, biztos vagyok benne, hogy szombaton győzni fogunk” - mondta a kapus a DVTK honlapjának.

Utolsó mondatához azért a kispestieknek is lesz egy-két szavuk és tettük!

Legfrissebb híreink