nb1.hu

Lecce-Inter: 20 ezren ünnepelték a magyar legendát – képek

Megmutatjuk a legemlékezetesebb gólját is.

A Lecce az Inter elleni bajnokija előtt egy magyar játékost ünnepelt, Vincze Istvánt, aki korábban erősítette az olasz klubot.

A Seria A vasárnapi játéknapján a Lecce, a bajnokságban a második helyen álló Intert fogadta hazai pályán. A mérkőzésen a vendégek tudták megszerezni a vezetést, a 72 Bastoni volt eredményes. Erre Mancosu a 77. percben tudott válaszolni, ezzel kiegyenlítve az állást és a Lecce így otthon tudta tartani az 1 pontot. A mérkőzés előtt köszöntötték a hazaiak Vincze Istvánt, aki több, mint 30 éve került a klubhoz.

VINCZE ISTVÁN

Vincze István 1988 és 1990 között szerepelt a Lecce színeiben, 28 mérkőzésen lépett pályára Olaszországban, ezeken három gól szerzett. A 44-szeres magyar válogatott csatár Tatabányáról igazolt a Lecce-be, majd hazatért és Kispesten folytatta a pályafutását. Ezután a BVSC-be került, majd Belgiumba, utána Portugáliába került. Ezután visszakerült a nevelőegyesületéhez Tatabányára, ezt egy rövid kitérő követte a Vasashoz, végül az első klubjában fejezte be a pályafutását. 

Karrierje során kétszer nyerte meg az NB I-et, mind a kettőt a Budapest Honvéddal. Az 1984-es Ifjúsági Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a magyar válogatottal a Szovjetunióban.

Visszavonulása után edzőként helyezkedett el, dolgozott már Győrben, Diósgyőrben, a Puskás Akadémiánál és Tatabányán is. Legutóbb a jelenleg NB II-es Csákvárnál dolgozott.

A DigiSport még 2014-ben készített vele egy portréfilmet:

U.S. LECCE

Az Unione Sportiva Lecce 1908-ban alapult, a klub első elnöke Francesco Marangi volt. Eredetileg fekete és fehér csíkos szerelésben játszottak, ezért Olaszországban bianconeri-ként voltak ismertek. Történetük során először 1985-ben jutottak fel a Seria A-ba, ahol jelenleg is szerepelnek.

Az első Seria A-s soroztuk rövid életű volt, egy év után kiestek. 1988-ban jutottak vissza az első osztályba, Vincze István végig a legelőkelőbb olasz bajnokságban viselte a csapat mezét. Mióta a magyar válogatott játékos elhagyta a klubot, a Serie A és B között ingáznak, jelenleg a 17. még éppen bennmaradó helyet birtokolják a bajnokságban.

A Lecce otthonául a Stadio Via del Mare szolgál, ami 31 533 néző befogadására alkalmas. Piros és sárga csíkos mezben lépnek pályára a játékosok, a klub címere egy farkas egy magyaltölgy alatt. Számos hírek játkos megfordult a csapatban, például Massimo Oddo, aki 2006-ban világbajnokságot nyer Olaszországgal, Dimitris Papadopoulos, aki 2004-ben Európa-bajnokságot nyert Görögországgal és Pedro Pablo Pasculli, aki Argentínával nyert vb-t 1986-ban.

A Lecce legnagyobb riválisa a Bari, ami ellen Vincze István szerzett egy hatalmas bombagólt 1989-ben, ezért a mai napig félistenként tisztelik a magyar válogatott focistát. A Lecce-nek nem csak riválisai vannak, régi és híres barátságot ápolnak a Palermo fanatikusaival.

Ezért a gólért imádják a mai napi Vincze Istvánt:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC