Lanzafame: „Ez Marco Rossi második csodatétele”

Conte, karrier, edzői ambíciók. INTERJÚ!

Cristiano Ronaldo februárban tölti be a harmincnyolcat, Thiago Silva a minap lett annyi, Jamie Vardy januárban ünnepli a harminchatodik születésnapját. Azt gondolnánk, ha nem is a Premier League-ben, egy annál szerényebb ligában simán futballozhatna még a harmincöt éves Davide Lanzafame.
És ha az év elején megegyezünk a Honvéddal, talán még mindig játszom, nem jött azonban össze a szerződés. Egyáltalán nem neheztelek emiatt a Kispestre, más útra léptek, sok fiatallal képzelik el a csapatot, és jól is van ez így, én vagyok a klub legnagyobb szurkolója. Azzal azonban, hogy nem térhettem vissza a Bozsik-stadionba, a motivációm utolsó darabkája is odalett, márpedig a labdarúgásban a legfontosabb kérdés, kellően motivált vagy-e. Belőlem tizenhét év profi futball után kiveszett.

De miért?
Biztosan közrejátszik benne a pályán töltött hosszú idő, ahogy az is, nem akartam már a családomat, a három lányomat és a feleségemet egy újabb költözésnek kitenni, megint egy új országot, új várost megismertetni velük. A Honvéd jelentette volna az egyedüli kivételt. Annál is inkább, mert az, hogy Budapesten telepedünk le, hogy itt kezdjük el az új életünket, abszolút tervben volt. Ettől még a döntés, hogy abbahagyom, iszonyatosan nehezen született meg, két-három hétig rágódtam rajta. Arra jutottam ugyanakkor, ideje új fejezetet nyitni, tanulni, fejlődni, a személyiségemet fejleszteni.

Azóta sem bántad meg? Egy pillanatra sem?
Nem. Elég határozott típus vagyok, akárhogy döntök, amellett kitartok. Onnantól fogva nem nézek vissza. Legyen a döntés jó vagy rossz, nem változtatok. Olykor azért visszagondolok a karrieremre, hogy milyen nagy utat jártam be, hogy mennyire nehéz volt eljutni a csúcsig, a Juventus első csapatáig, bevillan a Magyarországra szerződés is, ahol két különböző klubbal lehettem bajnok, de a játékospályafutás immár a múlt.

Sokan legfeljebb csak álmodhatnak hasonló karrierről, mégis, miért nem lett még veretesebb? Mi hiányzott ahhoz, hogy teszem azt, tíz évet játssz a Juventusban?
A türelem. Az rendkívül fontos, főleg egy fiatal játékos esetében, nekem meg abból nem volt semennyi soha. Fiatalon márpedig ki kell várni a sorod. Csakhogy azzal a szenvedélyes imádattal, amit a futball iránt éreztem, nagyon nehéz volt elviselni, hogy a padon ülök. 

Említetted, immár új fejezetet nyitottál – előbb mint játékosügynök, Mészáros Dániel oldalán.
Egyértelmű célom volt, hogy a futballban maradjak, néhány hónap után rájöttem azonban, nem való nekem a játékosmenedzseri szerep. 

Miért nem?
Mert ahhoz egyrészt rengeteget kell utazni, elképesztő mennyiségű meccset megnézni, márpedig én szerettem volna minél több időt a családommal tölteni. Másrészt pedig továbbra is a pályán érzem igazán jól magam, ott akartam tovább tevékenykedni, érezni a feltoluló adrenalint. Úgyhogy Pestszentimrén belevágtam az edzői munkába. Lentről kezdtem, ahogy azt illik. Ez az első állomás, itt kell megmutatnom magam, és tanulni, fejlődni, egyre jobbá válni. Sokat tudok tanulni a játékosaimtól is. Jól kijövünk egymással, úgy érzem, jó köztünk a kémia. Szerintem ha jó edző akarsz lenni, jó viszonyt kell ápolnod a futballistáiddal, fontosak a jó energiák. Nálunk ez megvan. Nem egy könnyű szakma persze, sőt, rettenetesen nehéz, mert amíg játékosként csak magadra kellett figyelned, edzőként huszonöt emberre egyszerre. Sokkal nagyobb felelősséggel jár, de tetszik. 

Ha tíz évet előrerepülünk az időben, edzőként látod magad?
Igen. Ez az álmom. Azt nem tudom, azzá válok-e, elvégre a nulláról kezdtem, de annál ambiciózusabban. Tudom, ki kell érdemelnem, hogy a legmagasabb szinten dolgozhassak. 

Játékosként mit tartottál a jó edző legfontosabb ismérvének?
Az őszinteséget feltétlenül. Ugyancsak lényeges, hogy megértse a játékosát, hogy azonos hullámhosszon legyen vele. Ha így van, százhúsz százalékot adsz. A maiak közül Diego Simeonét gondolom olyan trénernek, akiért a játékosai a falon is átmennének. Mindezek mellett a jó edzőnek tudnia kell alkalmazkodni, elsősorban a játékosállámányhoz, és nagyon motiváltnak kell lennie, amire persze az élet minden területén szükség van. Muszáj tisztában lennie a futball változásaival, ezért aztán folyton tanulnia kell, lépést tartani a játék fejlődésével, alkalmazkodni a tényhez, hogy ez a sportág immár kőkemény fizikai munka, a labdarúgóknak tökéletesen fittnek kell lenniük. Szerencsére sok remek trénerrel dolgozhattam együtt, rendre hármat emelek ki közülük: Antonio Contét, Marco Rossit és Francesco Guidolint. Őket tekintem a mentoraimnak. 

Antonio Conte miért válhatott a világ egyik legkiválóbb szakemberévé?
Mert megőrül a fociért. A nap huszonnégy órájában akörül forog az esze. Amikor a Bariban az edzőm volt, a felesége nem egyszer arról diskurált az én nejemmel, hogy Antonióval képtelenség beszélgetni, mert állandóan a játékosai körül forognak a gondolatai. Amikor 2009-ben visszatértem Bariba, már a repülőn találkoztunk. Ilyenkor ugyebár az emberek elkezdenek cseverészni a hétköznapjaikról, hogy mi történt velük az utóbbi időben, hát, Conténál nem volt bájcsevely. Mindjárt kért egy darab papírt a légikísérőtől, és másfél órán át magyarázta, hogyan kell helyezkednem, ha nálunk van a labda, hogyan, ha az ellenfélnél. 

Nem lehet könnyű a játékosának lenni.
Cseppet sem. Egy évet eltölteni vele olyan, mint mással ötöt. Kimerítő. Állandó a nyomás, hatalmas melót követel meg, nagyon magas az intenzitás, mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja. Úgy kerültem hozzá a Bariba, hogy előtte nem nagyon játszottam a Palermóban, nem voltam tehát fitt, az első együtt töltött hónapban sokszor olyan fáradt voltam edzés után, hogy elsírtam magam. Mondtam is Claudiának, nem biztos, hogy ez volt a helyes döntés. Úgyhogy a nyáron tökéletesen megértettem a Tottenham ájulás határán lévő játékosait. Brutális melót kell nála elvégezni. De nagyon szeretem Antonio csapatait nézni, elsősorban az intenzitás, a taktikai felkészültség miatt, mindig érdekesek a meccsei. Ő meg mindig mérges. Ha négy címet nyert, az ötödiket akarja, sosem igazán elégedett, de ez a hozzáállás visz előre.

Marco Rossi hozzáállását sem érheti panasz.
Az egyik nagy erénye, hogy fantasztikusan menedzseli az öltözőt. A másik, ahogyan képes motiválni a körülötte lévőket. Nekem azért mindig megvolt a határozott véleményem, neki szintén, de valahogy mindig dűlőre jutottunk. Ma is felhívom olykor, hogy kikérjem a tanácsát és tanuljak tőle. A különleges motivációs képességei mellett taktikailag is nagyszerű, roppant nehéz a csapatai ellen futballozni. 

Mondhatni, hogy csodát tesz a magyar válogatott élén?
Ez már a második csodatétele, a Honvéddal volt az első.

Az A-liga halálcsoportjának megnyerése minden korábbi bravúrján túltenne mindenesetre. Csak hát a világbajnoki részvételt elbukó olaszokban ugyancsak buzog a bizonyítási vágy. Mi lesz hétfő este?
Egy nagyon nehéz meccs Magyarországnak, de a csapat hozzáállása kiváló, a játékosok tele vannak önbizalommal, égnek a vágytól, hogy behúzzák a csoportgyőzelmet, amiért az utolsó leheletükig küzdeni fognak. Pozitív érzéseim vannak, szerintem Marco legyőzheti Olaszországot.

Ezek szerint nem Olaszországnak drukkolsz?
Nem, én a két barátomnak, Marcónak és Cosimo Ingusciónak szurkolok.

Mit gondolsz, miért nem bombázzák a magyar kapitányt ajánlatokkal Olaszországból?
A foci furcsa játék, kiszámíthatatlan. Marco most van karriere csúcsán, ha egy nap úgy dönt, elhagyja a válogatottat, valamelyik topligában folytathatja. Az ajánlólevele megvan hozzá. Korábban senki nem adott neki esélyt, immár azonban simán el tudom képzelni a nagy bajnokságok egyikében.  

Amikor ő beszélt rólad, elmondta, azon két játékos egyike vagy, akiket a legjobbnak tart a magyar pályákon az elmúlt tíz évben megfordulók közül. A korábbi ferencvárosi Leonardo egyébként a másik. Azt is hozzátette azonban, nehéz volt téged kezelni. 
Biztosan, elvégre nem vagyok egy könnyű eset. De ő mindig tudott velem bánni, pedig sokat hibáztam. Emlékszem, egyszer egy meccs után úgy összevesztünk, hogy három napig nem szóltunk egymáshoz. Vasárnap, hétfőn és kedden sem beszéltünk egymással. Szerdán aztán behívott az irodájába, és mindent tisztáztunk. Nagyon okosan, intelligensen kezelte a helyzetet, én pedig bocsánatot kértem tőle. Többször is keveredtem konfliktusba a pályafutásomban, mert sosem az a játékos voltam, aki mindenre bólogat, rendre elmondtam a véleményem, amit nem minden edző vesz jó néven. Marco tudta azonban kezelni.
 
Könnyen felment benned a pumpa?
Helyzettől függött. Azt preferáltam mindenesetre, ha egyből megbeszéljük a problémákat, egyenesen. Ilyen vagyok az életben is.

Pedig „csak” az édesapád a heves dél szülötte, ő szicíliai, édesanyád északról származik, ahol egészen más habitus az uralkodó.
Nem ez a döntő abban, milyen lettem. Ugyanakkor tény, anyám Torinóból, apám Cataniából való, más-más kultúrából érkezve más-más karakterek.

Észak és dél mintha két különböző világ lenne, mondják.
S ez így is van. Délen nyitottak az emberek, az utcán két perc után mindenkit az ismerősödként köszöntesz, az északiak zárkózottabbak, lassabban építik a kapcsolataikat, de ott is megtalálod az igaz barátaidat, csak valamivel több időbe telik. Delet segíti az időjárás is, állandóan süt a nap, ettől aztán az emberek is boldogabbak, az északiak tartózkodóbbak, mások a prioritások, ott a dolce vita helyett nagyobb hangsúlyt fektetnek az üzletre, a munkára. Egészen más a két bioritmus. De hogy egy érzékletes példával jellemezzem a különbséget: ha egy délivel nyolcra beszéled meg a találkozót, kilenckor érkezik meg, az északi fél nyolcra. 

No és te?
Fél nyolcra. Azért, mert engem a sport nevelt. Mindig pontosnak kellett lenni, különben a pénztárcám bánta. A lányaimmal emiatt aztán veszekszem is eleget.

Amúgy ha edzőként jutna neked néhány nehéz eset, vakarnád a fejed?
Nem hiszem. Mindig is vol tak, és mindig is lesznek nehéz esetek, ők az egyik edzőnél kivirágoznak, máshol elvesznek. Az edző képességein, pedagógiai érzékén múlik, mire megy velük. Azzal azért nem árt tisztában lenni, hogy ez nem óvoda, nem lehet mindenkivel ugyanúgy bánni, jóllehet az alapszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak.
 
Szóval ha egy csapatban van öt-hat Lanzafame, az örvendetes, vagy homlokráncolásra okot adó tény?
Szerintem jó, ha van ennyi minőségi játékosod, nemde? Persze biztosan nehéz lenne ennyi karakteres futballistát egy irányba terelni, de ha sikerül, az garantáltan bajnoki cím.